Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - STOFKO TAMÁS: Városi történetek
STOFKO TAMÁS Elengedhetetlen, hogy bemutassam Márkék családját. Ez a későbbiek miatt is fontos lehet. De nem szeeretném leírásokkal untatni az olvasót, ezért inkább elmondok egy történetet, amely Márkkal esett meg körülbelül nyolcéves korában. Egy szerelmi történet, amelyben, ha jól megfigyeljük, mindent meglelünk Márkról, ami számunkra fontos lehet. Márk az alapiskola harmadik osztályába járt, már túl volt bizonyos dolgokon, amelyeket általában nevelésnek nevezünk. Úgy is mondhatnám, már bilire szoktatták. Mégis őrzött még valamit abból a tisztaságból, amit a vér ad. A kép — nevezzük így az esetet, mert talán ez fejezi ki az egész történetet legjobban — álló és foylamatos. Folyamatos, mert nincs vége igazából, megy... Óriási forróság volt, már három hete nem esett, augusztus közepe. A parkban, ahol a nyakáig ért a száraz fü, egy lánnyal kellett találkoznia, akit egy barátnőjével vártak a parkban. A lány is, a barátnője is osztálytársai voltak... Semmit sem vettem vettem abból észre, csak évek múlva, hogy egy bányába, egy remekül megszervezett, jól működő bányába csalogattak, és dolgoztatni kezdtek. (Akik olvastak már könyvet, tudják, hogy ez J. Kováč.) Pedig éreztem, hogy valahogy más lett a levegő, kicsit másabb a környezet, de magamban kerestem a hibát, és különben is öt éve volt már annak, hogy semmit sem gondoltam végig. Talán féltem. Igen féltem, de mitől? — Igenis félsz. — Nem nevezném félelemnek. — Felmented újra magad. Lustaság és gyengeség, hidd el. — Lehet, de nem erről van szó, hanem arról, hogy az történt meg velem, amitől féltem. Nem értettem meg valakit, és ez a valaki épp én voltam. A múltkoriban egy délelőtt a „Vysoká” nevű borozóba keveredtem, és ahogy iszogattam, a szomszéd asztal mellett egy öreg bácsi mesélte ezt a történetet a szemben ülő társának: — Tudod, öt év után jöttem csak rá, hogy a lány, akibe majdnem szerelmes lettem, nem több, mint egy fej káposzta . — Hogyan? — kérdezte a szemben ülő megrökönyödve. — Egy káposztafej! Már abból is láthattam volna, hogy káposztafej, hogy a káposzta a káposztával barátkozik. — Hm. — Talán nem figyeltem rá soha igazán, csak coitálni szerettem volna. — Hát igen, ez gyakran megesik. Mindketten egy hajtásra megitták a maradék borukat. * A „káposzta" csehül „hülyét" is jelent.
