Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - N. TÓTH ANIKÓ: Özönvíz
N. TÓTH ANIKÓ 2. Csontig ható szél fújt. András úr megsarkantyúzta a lovát, hogy minél előbb otthon legyen. Zsuzsanna asszonyt a vár legbelső termében találta, a jó forró kandalló mellett. Varrogatott, és könynezett a szeme. András úr elérzékenyültén ölelte meg. Azt hitte, érkezésének szóló örömkönnyeket lát. Pedig Zsuzsanna asszony az utóbbi két nap alatt több tucat keszkenőt áztatott át könnyeivel, és maga sem tudta mire vélni a dolgot. Vacsoránál aztán András úr megelégelte az asszonyi gyengeséget, és mosolyt parancsolt. Zsuzsanna asszony igyekezett elrejteni szeme patakját, de este, a hálóterem hatalmas dunyhái, párnái között nem titkolhatta a könnyeket. András úr féktelen dühében leszakította a nehéz, vörös ágyfüggönyt, és durva szavakat bömbölve elrohant a vár cselédszárnya felé. Reggelre megbánta a dolgot, és szelíden kopogtatott a hálóterem tölgyfa ajtaján. Zsuzsanna asszony az ágyban ült és könnyezett. András úr ismét meghatódott, hogy az asszony megbántottságában végigpityeregte az egész éjszakát. Cirógatta, becézgette, de könnyeit csak nem tudta elapasztani. Meg is unta hamar a nagy szelídséget, s faképnél hagyta az asszonyt. Csak este tért vissza, s ahogy az istálló előtt leugrot a lováról, meghallota, amint a lovászok egymás közt azt beszélik, hogy Zsuzsanna asszony beteg. András úr szélvészként rohant végig a termen, míg ráakadt feleségére, aki kedvenc székén üldögélt könnyező szemmel. Tüstént elküldött orvosért, kuruzslóért, javasasszonyért, de bármennyire is igyekeztek, tartva András úr haragjától, egyik sem tudta megmondani, miféle betegség vett erőt Zsuzsanna asszonyon. A különféle füvekből készült főzetek sem segítettek, de még a ráolvasással is hiába próbálkoztak. András úr rettenetesen megijedt, és egyszerre három cselédlányt rendelt hitvese mellé, azok ápolták, szárogatták könnyeit, és meséltek neki, hogy fürgébben teljék az idő. András úr egyszer kihallgatta a locsogásukat, és szörnyű gyanúja támadt: nem is beteg az asszony, csak régi szeretőjét siratja. Ezután alig mozdult el Zsuzsanna asszony mellől. Leste minden parányi mozdulatát, és közben szüntelenül dohogott magában, hogy ilyen ifjú menyecske, aki gyermekkel ugyan még nem ajándékozta meg hites urát, de már kényeskedik, betegeskedik, ráadásul bánatot okozó leányemlékek is emésztik! Férfit nem is engedett a közelébe. A lovakat is a nagy testű Orsolya asszony hajtotta, amikor átkocsizott a nénjéhez a szomszédos pusztára, ahol a legvénebb javasasszony azt mondta, hogy csak a születendő gyermek apasztja majd el Zsuzsanna asszony b anatat. De az áldás csak nem akart rászállni a várra. Már azért sem, mert András úr a könnyek miatt gyakran kedveszegetten hagyta el a hálótermet. A hosszú, türelmetlen várakozást egyszerre megszakította egy hír: a szakácsné fia, aki nemrég tért vissza messze külországokból, szíven szúrta magát egy vadászkéssel. Zsuzsanna asszony elsápadt a hír hallatán, és szeméből záporozott a bánat. András úr arcszíne is elváltozott. Kiparancsolt mindenit a teremből.
