Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - MÉSZÁROS ANDRÁS: Az irodalomtörténet-írás metafizikai háttere
Az irodalomtörténet-írás metafizikai háttere ségre, hogy a történetiség felcserélhető az egyidejűséggel; sőt a koincidencia előtérbe helyezése (mint a történetírás problémáin való felülemelkedés) jó esélye mellett érvelnek. Szegedy-Maszák: "ha az egyes nemzeteknek lehetnek klasszikusaik, akkor e szó azt emeli ki az irodalomból, ami nem történeti lényegű. Jellemző, hogy újklasszicista pályaszakaszában Babits is erősen hajlott arra, hogy az irodalom időbeliségét térbeliséggé alakítsa át". (63. o.) Tőzsér: "Az eddigi irodalomtörténetek többnyire a diakróniához igazodtak, a mi irodalomtörténetünk haladhatna visszafelé (vagy akár lóugrásszerűen) az időben vagy abban a «térszerveződésben», amelyet a művek hatás- visszahatás-rendje alkot, a cél nem az lenne, hogy valahonnan eljussunk valahová, hanem felmutatni azt a kontextust, amelyben a mű születik és jelentéseket nyer." (77-78. o.) Egyetlen dologra kívánok reflektálni: ez pedig a "nem történeti lényeg", amely mindkét szerzőnél a történetiség térbeliséggel való felváltását jelenti; minha nem létezhetnének az irodalmi műnek olyan időjellemzői, amelyek a történetiségtől eltérőek lennének. * * * A leírtak alapján hogyan fogalmazhatnám meg a problémát? Az említett két tanulmány az irodalomtörténetírás lehetőségét és/vagy lehetetlenségét temati- zálja. Úgy teszi fel a kérdést, hogy van-e, lehet-e hagyományos értelemben vett története az irodalomnak? Más szóval: minő logika nyomán kapcsoljuk össze a múlt és a jelen műveit? Nota bene, itt nemcsak az irodalom történetéről van szó, hanem az ún. nemzeti (és kisebbségi) irodalom esetében a nemzet (a kisebbség) identitásának a folyamatosságáról és az azt meghatározó jegyekről is. Hiszen tudva tudott, milyen fontossága volt és van az irodalomnak a magyarság azonosságképe kialakításában. Vagyis kapcsolatba kerül egymással az irodalom és a nemzet történelme. Ebből a szempontból a módszertani szkepszis magára vonhatja a nemzeti ideológia "aggódó" figyelmét. Lerövidítve a dolgot: a probléma itt a történet státusza, a történeti idő metafizikája, mert az irodalomtörténetírás és az irodalomelmélet ezt eleddig nem tud(hat)ta kérdéssé tenni. Szinte ajánlja magát a filozófiai megközelítés, amely az irodalomtörténetírás "ontológiai alapzatát" tematizálja — kissé az irodalomelméleti vitákon túl. A történetiség-probléma fonákja a folytonosság és a koincidencia értelemzése. Vagyis az, hogy a koincidencia csak az időiségként felfogott történetiség kiiktatásával lenne elérhető? Ez a dilemma ismét metafizikai megközelítést implikál, hiszen maguk az említett alapfogalmak is filozófiai eredetűek. Azt nem hiszem, hogy az alább felvázolásra kerülő elképzelés teljesen megoldja problémáinkat. Sőt nem kizárt, hogy újabb dilemmákat fog felvetni. Mindezek ellenére azonban úgy gondolom, hogy talán elriaszt majd attól, hogy "egyszerű megoldásokhoz folyamodjunk" (Szegedy-Maszák). * * * A téma exponálása után milyen megoldás kínálkozik? Alighanem több út lehetséges. En ezek közül az egyiket szeretném felrajzolni. Mégpedig azt, amelyik az idő általános elméletéből kiindulva a társadalmi idő egy bizonyos elrendezettségébe torkollik.
