Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - LANSTYÁK ISTVÁN: Alom és valóság között
Álom és valóság között "A nyelv írásbeli használatában más a közlési szituáció jellege, mint a beszédbeliben, írásban a közlő és a felvevő vagy felvevők nincsenek közvetlen kapcsolatban egymással [...]. A közvetlen kommunikációs kapcsolat hiánya miatt az írásban közlőnek ezért úgy kell alakítania mondanivalóját, hogy annak tartalma, szövegformálása lehetőleg minél többet tudjon pótolni az élőbeszéd magától adott szituációs velejáróiból [...]. A különleges közlési helyzetnek tehát írásban különleges közlési kellékek a szükségszerű kísérői, amelyek elsősorban a mondanivaló nagyobb értelmi, kontextuális átgondolását követelik meg. Mindezek ugyancsak a nagyobb műgond, a formai és tartalmi szint emelése felé viszik az írott nyelvi szövegeket, amely folyamat szintén beleépül a sztenderdizálódás jelemző jegyeibe." (BENKŐ 1988a:238—39) Az ilyen közlési helyzet lehetővé, ugyanakkor kívánatossá is teszi, hogy a szöveg a lehető legszélesebb közösségnek szóljon, illetve annak számára is érthető legyen: vagyis az egész magyar beszélőközösség számára, s ezért belőle a kétnyelvű anyanyelvváltozatnak a mindennapi beszédre jellemző regionalizmusai nagyobbrészt kiküszöbölendők. Úgy, ahogy ügyelni lehet és kell a stilisztikai hibák elkerülésére vagy utólagos kijavítására, ügyelni lehet és kell az ebbe a nyelv- változatba nem való szlovákiai magyar sajátosságok kiküszöbölésére is. Ami a spontán beszédben nem vagy nehezen valósítható meg, arra az írás lehetőséget teremt: "Az írásbeli tevékenységben a közlőnek — már csak a technikai kivitelezhetőség folytán is — jóval több a nyelvi kifejezési (gondolkodási és cselekvési ideje, mint a sokkal gyorsabban lepergő élőbeszédben. Ennélfogva az írásbeli közlőt a mondanivaló gondos, tudatos alakítására nemcsak a maradandóság tudata, igénye készteti, hanem módja is van arra, hogy szövegét, illetve szövegrészleteit, mondatait magasabb fokú tudatosság jegyében, nagyobb műgonddal építse föl, válogassa, stilizálja, sőt javítgassa, akár utólagosan is." (BENKŐ 1988a:239) Az sem utolsó szempont, hogy írás közben nagyon sokszor lehetőség van különféle segédeszközök — szótárak, nyelvtanok, kézikönyvek — használatára. Továbbá a már megírt szöveg javítható, kiegészíthető, sőt telejesen átírható anélkül, hogy ebből az olvasó bármit is észlelne. Ezzel szemben az élőbeszéd esetében a hallgató a beszélő minden botladozásának fültanújává válik. (KRÁĽ—RÝZKO- VÁ 1990:98) Mindezek a tényezők minden átlagos tehetségű és műveltségű ember számára lehetővé teszik, hogy — ha megvan benne az erre való hajlandóság — írásbeli nyelvhasználatát a lehető legnagyobb mértékben a standard magyar nyelvváltozat normáihoz tudja igazítani ott, ahol ennek szükségét érzi. 12. A tömegtájékoztató eszközök, a nagy nyilvánosság, a művelt emberek által való használat a magyar standardnak továbbra is biztosítja a szükséges tekintélyét, s eredményezi — amint ezt a nyelvjárások és a köznyelv viszonyában látjuk — a standard elemeinek a kétynelvű nyelvváltozatba való spontán behatolását. Ez — mint említettük — bizonyos fokig gátolni fogja a két nyelvváltozat egymástól való eltávolodását. Az eltávolodás mértéke elsősorban olyan nyelven kívüli tényezőktől fog függni, mint a hivatali kétnyelvűség megléte és kiterjedése, az
