Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - LANSTYÁK ISTVÁN: Alom és valóság között
LANSTYÁK ISTVÁN Vagyis a többes számú válaszok aránya a magyarországi gimnáziumban volt a legalacsonyabb; a szlovákiai alminták magasabb arányát az a tény magyarázza, hogy e kétnyelvű diákok másodnyelvében, a szlovákban a többes számú egyeztetés az általános A Találkoztam Hedviggel, és megkértem..., hogy vegyen nekem egy kiflit mondatba a megkérdezett diákok a következő arányban tartották szükségesnek beiktatni az őt névmást: alminta Magyarország magy. tanny. szí. tanny. iskola Csorna Tokaj Somoria Királyhelmec Somorja Királyhelmec ossz 81 192 86 100 25 75 U-tel 9 27 35 41 18 50 1% 11,11 14,06 40,70 41,00 72,00 66,67 Látjuk, hogy a magyarországi diákok jóval alacsonyabb arányban választották a tárgyas ragozás miatt redundáns őt névmást; a különbség jelentős, és meglehetősen következetes: az egymástól sok száz kilométerre fekvő somorjai és ki- rályhelmeci gimnázium magyar osztályaiban nyert adatok kísérteties egyezése nem írható teljesen a véletlen rovására! A szlovákiai diákoknál az őt névmásnak jóval nagyobb gyakoriságát nyilvánvalóan az a tény magyarázza, hogy a szlovákban ennek kitétele kötelező. 11. Hogy miért tartjuk kivihetőnek ezt a megoldást, nagyon egyszerű megindokolni. A beszélt nyelv alapvetően reflexszerű, általában nagymértékben mentes a beszédre való tudatos odafigyeléstől; a beszélő figyelmét nagymértékben a mondanivaló tartalmi oldala köti le (vö. KRÁĽ—RÝZKOVÁ 1990:96). Ez másképp nem is képzelhető el. Pszicholingvisztikai képtelenség elvárni a beszélkőtől, különösen az alacsonyabb műveltségűektől, hogy spontán beszédükben a mondanivaló tartalmán és egy sereg nyelven kívüli tényezőn tói még a szóválasztásra és ragozásra is állandóan odafigyeljenek. A normális élethelyzetekben általában nem azért beszélünk, hogy anyanyelvűnket pallérozzuk vagy akár csak egyszerűen gyakoroljuk, hanem azért, hogy valamilyen tudattartalmat közvetítsünk, és ezzel valamit elérjünk. Nem várható ezért el, hogy a nyelvi megformáltság olyan tényezőire is odafigyeljünk, amelyek vagy nem befolyásolják mondandónk megértését (elmúlt a fejfájásom vagy átment rajtam), vagy inkább megnehezítik (pl. a szlovákiai magyarok által kevéssé ismert standard magyar szavak használata, mondjuk, a személyi szám a szlovákiai magyar születési szám helyett). Egészen más a helyzet azonban az írott nyelvvel. Az írott nyelvváltozatok bizonyos önállóságot élveznek az élőbeszéddel szemben. Ezt a két nyelvhasználati forma lényeges eltérései indokolják (1. pl. VACHEK 1981:281; BENKŐ 1988a:235—43; KRÁĽ—RÝZKOVÁ 1990:96-99; vö. még HAVRÁNEK 1981:207—8), közben nemcsak hogy lehet, hanem kell is a nyelvre, a megfbgalma- zásmódra odafigyelni.
