Irodalmi Szemle, 1993

1993/7-8 - DUBA GYULA: Pádi Tibor tévedése

Pádi Libor tévedése

legkisebb részét is behálózzák a hajszálerek. Az eszme igazsága éltető vérként, nemes táperőként kering majd a társadalom szervezetében.

Gálnak nem volt ellenvetése, ő is így tanulta a politikai tanfolyamokon.

Az éjszaka benéz rájuk a szűk ablakon, az udvar sötét, mint a végtelen űr. A csupasz negyvenes villanykörte fényének ernyője kettéosztja a szó bát, mintha hunyorgó nappal és felszálló szürkület lenne egyszerre jelen. Pádi csupa alapigazságot mond. Az irodalmunk a nagy társadalmi nevelőfolyamatban és a népi felemelkedés mozgalmában való, elhivatott feladatairól és súlyos felelősségéről szólnak.

— A nép irodalmának fogalma nem szólam. Hiszen ezt az irodalmat a nép egyszerű fiai művelik. Én magam pusztai gyerek vagyok! Nyitott könyv előttem a természetes életmód és a tőrölmetszett gondolkodás. De említhetném még Fényes Zsoltot, különben Furáiknak hívják, szénabog lyák árnyékában tanult verset írni, gyárban is dolgozott, sót legénykorára hivatalnok lett a selyma! Nem idegen neki a munka szaga, ne csodálkozz, hogy a kenyérről és a termelésről ír lelkes verseket! Furkó Miska megírta magáról, hogy a világ legszegényebb gyermeke volt, napszámos atyjával koldultak a nagy gazdasági válság idején Tatár Tihamér ács apja régi mozgalmi harcos, törhetetlen sztrájkoló és agitátor, s a fia már építő verseket ír, üti az osztályellenséget és tördeli a verssorokat, mint Majakovszkij. Oroszi Vilmost nagy szegénységben nevelte özvegy édesanyja, verseiben annyi finom érzést és szelíd szépséget találsz, amennyit csak a szegénység képes az igaz ember lelkében összegyűjteni Nehogy feledjem Ács Janit, tősgyökeres pallérszármazék, apja ügyes népi vállalkozó és mesterember, tőle örökölte ízes, bölcsen talpraesett humorát. Barnabás is népi szerzet, bár apja jómódú, de ő is az urak által megalázott pa- rasztfajta keserves kenyerén nevelkedett, be is szövi kritikai írásaiba a falusi osztályharc nehéz elemeit! Szóljak a legfiatalabbakróV Rózse Áron alig írt még verset, de már káromkodik és szidja az önkényt, Kelecsényi Ákos pedig hujjogva nyargal a szerkesztőségekben, mint egy harmadfű csikó! Egy szem fiatal értelmiségünk van csak, Bárdos Kálmán! Polgári szülők ivadéka, nem is hiszek neki' Okos ember pedig, művelt szerkesztő és kritikus. Segítségünkre van az építésben, alkalmazkodik. Ne feledd, a polgár lelke természetes állapotából eredőn alkalmazkodó és megalkuvó. Aztán még kit említsek? Talán a Remetét?! Magának él, de tudjuk, hogy velünk van, jó szívvel gondol ránk. Hát te, öreg, miféle fajzat vagy? Ki az apád? — förmedt rá Gálra váratlanul Pádi Libor.

— Kulák... — válaszolta kihívón, bár nem Pádit akarta bosszantani, hanem öncélúan dacoskodott a világgal — Apám a falu kulákja, hallod! Nem tehet róla, hogy kuláknak született. Mit tegyen, ha olyan szerencse érte, hogy a saját földjein gürcölve szakadhat meg a munkától?!

— Hallgass, ördögfajzat, ez nem tréfadolog... — felhösödött el a költő tekintete. — Ne bolondozz, Gál' Osztály ellenség a kulák, tűrhetetlen kurafi, a fia sem lehet különb! Úgy vélem én, középparaszt lesz a te apád. Biztosan ingadozik!