Irodalmi Szemle, 1993
1993/6 - LIBRESSZÓ
Libresszónk vendégei — Tőzsér Árpád, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, Németh Zoltán egyetemi hallgató és Haraszti Mária a Szlovák Rádió magyar adásának a szerkesztője — a következő könyvekről mondják el véleményüket: Talamon Alfonz: Gályák Imbrium tengerén (Kalligram, 1992), Milan Kundera: Jakab és az ő ura (hangjáték), Az Év Fotói 1992 (Pelikán Kiadó, Budapest 1992) Tőzsér Árpád: Talamon Alfonz az életnek abban a különös érzékenységű szakaszában, amikor majdnem minden olvasó úgy érzi, hogy... ilyet (a mindenkori olvasmányához hasonló valamit) én is tudnék írni, valószínűleg két írót olvasott felváltva: Franz Kafkát és Krúdy Gyulát. Kafkától a nyomott hangulatoknak, a tárgytalan szorongásnak, látomásoknak a megérzékíté- sét, Krúdytól a súlyos, leíró, többszörösen összetett mondatok lebegtetését tanulta el. A Gályák Imbrium tengerén című elbeszélés (kisregény?) cselekménye minimális: B. B., akinek múltjáról, jelenéről semmivel sem tudunk meg többet, mint, mondjuk, az Őszi utazások a vörös postakocsin rejtélyes Miszter H.-járól, szóval B. B., miután egy — feltehetően álombéli — forgalmi iroda sűrű homályában, majd sötétjében végig rémálmodozza az éjszakáját, behívót kap egy "katonai büntetés-végrehajtó telepre". Elmegy a katonai parancsnokságra megérdeklődni, hogy nem tévedés-e a dolog, azr tán elkeseredésében részegre issza magát. Összepakol s vonatra ül, hogy megkeresse a tábort, ahol majd katonáskodnia kell, de többnapos keresés, lidérces, össze-vissza vonatozás után sem találja meg a helyet. Már éppen megkönnyebbülve visszafordulna, mikor egy katonatiszt a vállára teszi a kezét, s betessékeli egy katonai járműbe. Az igazi "cselekmény" B. B. képzeletében játszódik le: a főhős a valóság érintései elől álmaiba, látomásaiba, múltjába menekül, pedig álmai, látomásai általában fenyegetőbbek, mint a tulajdonképpeni élete. De B. B. számára az ún. valóság valószínűleg még nyomasztó álmainál, képzelgéseinél is riasztóbb. Pontosabban: amaz egzisztenciáját veszélyezteti (s itt természetesen a heideggeri "egzisztenciára" kell gondolnunk), emezek viszont azonosak az egzisztenciájával, vagy ha úgy tetszik: autentikus létével, vagy még inkább: "időbeliségével". S ezt az "időbeliséget" akár a mű kulcsszavának is tekinthetjük. A történet (vagy inkább tudatfolyam) a forgalmi iroda ingaórájának a leírásával kezdődik (B. B. a "karosszékében ülve vádlón bámulta az ingaórát, minden bajának megtestesítőjét, minekután a percek számainak torlaszával megállás nélkül űzi őt egyre távolabb emlékeitől"), de a főhős mintha a könyv utolsó betűjéig ezzel az ingaórával, azaz a külső, a társadalmi idővel küzdene, amely egyre inkább eltávolítja őt autentikus időbeliségétől, belső élményeitől, az ösztöntudat formáitól, látomásaitól, egyszóval: a tulajdonképpeni lététől. így érthető meg hiperbolizált viszolygása is a katonai behívótól: számára a rá váró katonaélet az elidegenedettség maximumát, az identikus léttől való legtávolabbi pontot jelenti. S az azonosságkeresésnek ezzel a határozott és közvetlenül befelé irányultságával Talamon különbözni látszik mesterétől, Kafkától. Kafka hősei is kereső emberek, de keresésük első fokon mindig valami külső, valóságos (társadalmilag valóságos) pontra irányul: Josef K. a Törvényt keresi, a Földmérő a Kastélyt, csak mikor a külső libresszó
