Irodalmi Szemle, 1993

1993/6 - VITA - TURCZEL LAJOS: Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok

TURCZEL LAJOS

vészi szinten felújulna, Hizsnyai kritikusként tapsolna neki. Példaképe: Kosztolányi nem volt ennyire következetes "közös" koncepciójukat illetően. Műveiben, főleg novelláiban hatalmas teret adott a rosszat-rútat képviselő deviáns jelenségeknek, érzéseknek, de legjobb regényeiben eltitkolt közösségi érzését bizonyító mély emberi részvét, szánalom nyilatkozott meg. És kritikusként sem volt intoleráns az általa nem kedvelt irányzatokkal szemben. Gelléri Andor Endrét, akinek az ars poeticája az volt, hogy írásaival a szegény emberek életét segítse, tündéri realistának nevezte. Érdekes, hogy ezt a jelzőt akkoriban és későbben is Tamásira is alkalmazták.

Ha Hizsnyai türelmetlen elfogultságára mostani hazai példát keresek, akkor nem kell messzire mennem. Kritikusként, esszéistaként folyóiratbeli főnöke, Grendel Lajos nemcsak a hírhedt közgyűlési beszédével mutatta ki nagyfokú intoleranciaképességét, hanem a realizmusról is úgy nyilatkozott néhányszor, mintha az már egyszer s mindenkorra halott lenne. Az ilyen magatartáson persze nem kell túlságosan csodálkozni, hiszen a világirodalomban még nem volt olyan jelentős irányzat, amelyet annyira kompromittáltak volna, mint a sztálinizmus- zsdanovizmus a realizmust. De ez az irányzat nyugaton is tovább élt és él, s folyamatosan hoz létre értékes műveket is. Generálmegújhodására a volt szocialista országokban is sor kerül, és ha a gazdasági viszonyok rendeződnek, akkor a realizmus iránti erős igény is jelentkezni fog. Ezt többek közt a tényirodalom hosszú, változatlan népszerűsége jelzi.

Grendelről persze azt is tudni kell, hogy Elszigeteltség vagy egyetemesség című kis esszékötete néhány írásában elismeréssel írt azokról a nagyrészt hagyományosan realista felépítésű regényekről és elbeszélésekről, melyekben Dobos, Duba, Gál Sándor, Mács József és Rácz Olivér ‘‘kialakították a csehszlovákiai magyar próza arculatát". "Ezek a művek — írja — megfelelő tárgyba vágó társadalomtudományi kutatások hiányában döntő módon járultak hozzá ahhoz, hogy mint szlovákiai magyaroknak legyen egyáltalán valami képük önmagukról, főleg közelmúltunkról." Grendel az eddigi reahsta módszer elengedhetetlen továbbfejlesztését hangsúlyozza, s ilyen irányba mutató példákat is felhoz, de saját tanácsai a gyökeres realizmus által csak részben realizálható posztmodernista tanácsok. A reahsta alkotó valóságközeli modellt formál meg, a tipikus posztmodernista viszont fő energiáit arra fordítja, hogy műve megalkotásának elgondolási folyamatát, annak variációit mutassa be az olvasóknak. E variációkból persze a realista író is több elemet hasznosíthat.

Visszalépve a Fábry-vita egyik alapproblémájához: az esztétika és az erkölcs kapcsolatához, tudni kell, hogy ez a kapcsolat az Arisztotelész által kialakított és a feudalizmuskori kereszténység által szentesített hagyományos esztétikában századokon keresztül igen erős volt, s a szép és rút a jó és rossz aránypárjának számított. Kisebb átmeneti zavaroktól eltekintve a kapcsolat első nagy megrendülése a Baudelaire-Verlaine-Rimbaud trió fellépésével s főleg Baudelaire A romlás virágai című kötetének a megjelenésével következett be. Ezt a kötetet az irodalmi öntörvényűség radikális megalapozódásának s egyúttal a rút és a hozzá közel álló esztétikai minőségek egyenrangúsodásának lehet tekinteni. A következő nagy megrendüléseket a világháborúk, illetve az általuk kiváltott forradalmi erejű művészeti-irodalmi ellenhatások (a hagyományos értékeket elvető avant-