Irodalmi Szemle, 1993
1993/6 - VITA - TURCZEL LAJOS: Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok
TURCZEL LAJOS lattal; tehát túlzásokkal, sarkított megfogalmazásoktól sem mentes. Ezeknek azonban igazából mégsincs jelentőségük, súlyuk, hiszen az Üresjárat egészét tekintve —félelmetes fölismeréseivel — az újabbkori magyar írásbeliség egyik legmegdöbbentőbb kordokumentuma." ("És a világ hallgat" — Fábry Zoltán Üresjárat című naplójáról, Forrás 1993/3) Hizsnyai ezt a művet is semmitmondó és kártékony kisebbségi messianizmusként gúnyolja ki, s az ifjakhoz intézett óvó szózatában a többi kisebbség- és nyelvvédő írással együtt hullagödörbe dobja. Fő indoka az, hogy "a titkos" naplót a szerző későbbi bolsevik írásai és a szocialista realizmust eszményítő rébuszai teljesen diszkvalifikálták. Erre a vádra a Fábry Zoltán keresett igazságai és elzuhant reményei című írásom vonatkozó részével felelek: " Valószínűleg lesznek olyanok, akik ezt a megrázó vallomást...úgyis magyarázzák majd, hogy Fábry az orosz kommunizmussal (sztálinizmussal) vállalt kényszerszövetségét végül is nem mondta fel, mert a sztálinista csehszlovák rendszer alatt folyamatos és nagyméretű publikációs tevékenységet folytatott. Az én vallomás-olvasatom és az 1945 utáni életműrész értékelésén alapuló megítélésem szerint ő a sztálinizmussal 1939 augusztusától teljesen, véglegesen szakított, többé egyetlen jó szót se írt róla, s mihelyt a cenzúra lazulása engedte, vádbeszédet tartott felette. Az is meggyőződésem — és ezt főleg egy 1968-as hittevő nagy tanulmányára a ''Rang és hűség"-re alapozom —, hogy Fábry a keserű csalódás, kiábrándulás ellenére is szocialista maradt, s bízott abban, hogy ez az eszme- rendszer képes a megújulásra. írásainak eszmei hangoltsága általában ezt mutatja, de a szerkesztőségek és a kiadó által önkényesen végzett szövegmódosítások ebben a vonatkozásban zavart okozhatnak." Ezeket a rendszeres javítgatásokat, vonalassá, bolsevikké igazításokat már egy 1964-es cikkemben élesen elítéltem, s most még azt is megjegyzem, hogy Fábry a szocialista realizmus szókapcsolatot még rap- pista korszakában sem használta, s így tett 1945 után is, de a "javító műhelyekben" az általa írt szociális szóból szocialista lett. Az Epeömlengés és egyéb ingóságok című pamfletjében (ISz 1992/1) Hizsnyai már csak közvetve foglalkozik Fábryval, az őt védők írásaira reagál. Először Gál Sándornak arra a képzavaros vádoló kijelentésére válaszol hosszasan, terjengősen, amely szerint ő Fábryt “egyetlen tollvonással kisöpörte — helyesen kifejezve: kizárta — az irodalmunkból". Ez gesztus formájában valóban így történt, hiszen mielőtt egy mákszemnyi elemzést vagy kommentálást adott volna róla, ellentmondást nem tűrő hangon jelentette ki, hogy “nem több, nem kevesebb", csak "egy viszonylag tisztességes újságíró". A terjedelmes pamflet érdekesebb része az, ahol a Cselényi-Tőzsér nemzedékbe, illetve nyolcuk közül csak a homo aestheticusnak elismert négyükbe (Cselényi, Tőzsér, Zs. Nagy Lajos, Simkó Tibor) igyekszik beszuggerálni azt, hogy ők Fábrytól semmit sem kaptak. Az esztétika szempontjából ez olyan igaz, mint ahogy az is, hogy ennek a nemzedéknek a megformálódásakor Fábry erkölcsi központú kritikája az irodalom fejlődésére már gátlólag is hatott. Ennek ellenére az embertelen évek akkori élményközelségében a vox humana gondolat fénylő, melegítő és nevelő hatású is volt, s az olyan cikksorozatokból épült kötetekkel, mint az egyetemes magyar hagyományt a világirodalommal és a szomszéd irodalmakkal összeölelő A gondolat igaza, a Hidak és árkok, Fábry a Cselényi-Tőzsér nemzedék számára is világot nyitott, tájékozódási perspektívákat adott, mert
