Irodalmi Szemle, 1993
1993/6 - SZÁSZI ZOLTÁN: Az esendőség határai
SZÁSZI ZOLTÁN Változatok egy témára Az esendőség határai mottó: előfordulok, míg fel nem fordulok! (Czakó József) Nehéz ez. Pestiesen nem semmi. Nem vicc a servicce. Harsmars is lehet attól. Kifordul az ember a tegnapból, befordul a mába meg a konyhába, az első kortyot nehezen legyűri, nem kell azért azt hinni, minden író alkoholista volna, mert például a Pista, mióta értelmes közegbe esett bele, nem kell neki annyira a hegynek leve meg aztán nem is lehet, meg oszt a pénz se annyi, mi elég volna, bennem egy óriás gyomra, ugyanannyi a fáradtság is bennem, hát innom kell, ennem kell, lélegeznem kell. Milyen gyors ez az élet! Hajaj! De jobb ma egy szemüveg, mint holnap egy üvegszem. Hiszem egyedüliségem, mi átcsaphat egyedüllétbe is. Ki énekli ma a magányt? Lefutott téma, de azért beszélni illik néha róla, mert általa keletkezék az igazság, mert kezdetben az ige is csak egyedül vala, mígnem testté nem lett, s aztán minek, mondhatjuk ezt is, mert a test halandósága, kiszolgáltatottsága miegymásra kényszerít, mihez kedvem éppen sok nincs nekem. Az előszoba tükre alattomos, meg-megduplázza mindenem, mi van, s van tükörbéli orrom, jó nagy, mi érzi szagát a sülő jónak, s van már így négy fülem a hallásra, meg négy kezem a kopogtatásra hát bizakodom, majd csak megnyittatik valami valahol. Úgy általam a csalóka tükör tisztel már, meg én is őt, mert nagy lelkembe is beleláthatok, hol kavarognak nagy marhaságok s csinos kis zűrzavarok. Jó mélyen savószín szemembe néztem épp a minap, s hajaj, mi minden lehetne még itt kérem... Ha már itt vagyok folytatom. Szóval jó lenne, ha
