Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - BOHÁR ANDRÁS: Árnyékkötők, avagy az elektrografikai alkotásmód esélyei Magyarországon
Árnyékkötők, avagy az elektrografikai alkotásmód esélyei Magyarországon és a feltartóztathatatlanságig fokozza. A művészet esély az igazság újbóli működésbe léptetésére, a föld és a világ vitájának kiteljesítésére. Az elméleti konklúziókon túl fontosak a heideggeri példák is, a görög templom, Van Gogh parasztcipői vagy Cézanne képei, hogy csak a képzőművészeteknél maradjunk. Ez már indokolja is valamelyest a technikáról alkotott ítéleteit, és sejtetni engedi az ugyan ki nem fejtett, de burkoltan jelenlévő eléméleteit a modem elektronikus művészetekkel kapcsolatban. Az esztétikum gépezete, a művészet elektronikus változata az embertől idegenként, tőle függetlenedve lép működésbe. Kívül kerül azon a hatókörön, amit még az ember ofr/ionának lehetne nevezni, és a föld lakhatóvá tételét, az ember saját művének létrehozását teszi mindinkább lehetetlenné. Az esztétikum jelzett kritikája valóban olyan egyértelmű érvényességre tarthat számot mint azt Heidegger sugallja, s valóban lélektelen gépezetként működik századunkban? Vagy a gépezetnek is van önálló esztétikája, ami hozzánk kapcsolódó, s így még tartogat számunkra valamit a szépség és az igazság megjelenítésével kapcsolatban? (A gépezet esztétikája) Ha az előzőekben abból indultunk ki, hogy közvetve a technika is hozzájárult a ''létfeledéshez ",a föld kizsákmányolásához, s a művészet igazságkomponáló mozzanatainak háttérbe szorulásához, akkor most kövessük azt a nyomot, hogy a már meglévő, a technika segítségével létrehozott alkotások, mennyiben és miként utalnak a létre, azaz lehetséges-e a technikai művészetek igazságfeltáró működése, s létezhet-e eképpen műalkotás? Megelőlegezett válaszom pozitív, hisz jómagam is hasonló művészeti gyakorlatot folytatok. Ez persze még nem elegendő bizonyító erő ahhoz, hogy kimutassuk erről a művészeti ágról, hogy mennyiben szabad aktusok következménye, s hogy ez a szabadság mennyiben konstituálja az igazságot az esztétikum terrénumában. Egyedül az visz közelebb a válaszadáshoz, ha megpróbáljuk nyomon követni a gép által létrehozott műalkotások mibenlétét és keletkezéstörténetét. Amit kiindulópontnak választunk, az a szabad cselekvés fogalma. Jelen esetben ez annyit jelent, hogy az alkotó a különböző fénymásoló- és számítógépekhez nem úgy közeledik miként azt a mindennapi működtetésmód előírná, hanem egy sajátságosán kimunkált metodika íratlan törvényeit követve. Például nem egy képet másol egy lapra, esetleg elmozdítja a másolandó objektumot rögzítés közben vagy kihasználja a gép hibás működését (véletlen festéktúladagolás, be- gyűrés stb.) Mindezeknek a kezdetben véletlenszerű, kísérletezésből adódó eljárásoknak a tudatosítását figyelhetjük meg a későbbi alkotói sztendertek kimunkálásakor, ami azonban nem jelenti a szabad tevékenység feladását, csak annak mintegy magasabb szintre emelését. S ez a szabad aktussor, ahogy a gépezet eszrtétikája minden alkotó által individualizálódik, úgy utal az egyediségben feltáruló "elrejtettségekre". Miként a régi korok festői, egy-egy színkeverék vagy perspektívarendszer kidolgozásakor, eképpen a modem elektronikus művész is titkokat talál, s ezt fogalmazza és jelenít(tet)i meg képként. S éppen ez a titok az egyediség záloga, amely a szabad tevékenység során konstituálódik és napvilágra kerül. Az ilyen titkokat feltáró műalkotások így hozzájárulhatnak annak a "létfeledésnek" a föl
