Irodalmi Szemle, 1993

1993/5 - LIBRESSZÓ

tak(?) egyetlen idézésre, említésre méltó magyar, illetve Magyarországon keletkezett, kiadott idegen nyelvű közleményt, tanulmányt, monográfiát, mely állításaikat alátámaszthatná, esetleg vitára, ellenvéleményre ingerelte volna őket?

Könyvük témája a lelki egészség mibenlétének, kritériumainak kérdése, a fő hangsúlyt a "társadalmi gyakorlat időbeli dimenziójára", azaz a históriára helyezve.

A "lelki betegség" fogalma sem szűkíthető le csupán az ún. "nagy pszichiátria" eseteire, azaz a személyiségi struktúra épségét bomlasztó pszichózisokra, melyek minden korban előfordulnak, tekintet nélkül az illető kor etnikai, társadalmi viszonyaira. Előfordulásának gyakorisága miatt is fontosabb és társadalmilag károsabb az ún. "kis pszichiátria" problémaköre, azaz az öngyilkosság, a hidegvérrel elkövetett gyilkosságok, a neurózisok, pánikrohamok, karakterneurózisok s a velük szorosan összefonódó narkománia, bűnözés és "hisztéria-világjárvány" nagyszámú esete. Ezek az esetek viszont jelentős mértékben egy szociális csoport, egy-egy régió lakossága "rendszer-betegségének" a tünetei. Keletzésükben — szerzőink szerint — a "történelmi paradoxonok" játszanak szerepet.

A történelemben nem közvetlenül az "i- deálok", hanem bizonyos népcsoportok pszichológiája, annak differenciáltsága és paradoxonjai hatnak. A szerzők szerint e téren különösen figyelemre méltó az egykori Hungaria superior, Evlija Cselebi török utazó "tót vijáletjei"-nek ezredéve (A szerzők egyébként ismételten "vijálet"-nek írják a török közigazgatás legnagyobb területi egységének, a vilajetnek vagy begler- bégségnek a nevét). Szlovákia ezredévének, millenniumának kezdete — szerzőink felfogásában — a Kr. u. 863. év, amikor már bizonyíthatóan keresztény templom műkö- döttt Pribina nyitrai birodamában, és végpontja az 1863. év, a szlovák nemzet Memorandumának "ideje" (a Memorandumot a turócszentmártoni nagygyűlés 1861. június 7-én fogadta el).

A szlovák(iai) ezredév "paradox állapot- jainak" gordiuszi csomóját a két szerző a "turáni-magyar" nemesség Szlovákia német városai ellen táplált "etnicisztikus" álláspontjának megértetéséből kívánja megoldani. A szerzők értelmezésében a középkori etnicizmus az újkori sovinizmusnak

felel meg. Ezek az állapotok úgy alakultak ki, hogy Szlovákia Nagy Károly korától - VIII./IX. század fordulója — kezdve mindig is Nyugat-Európa felé orientálódott s ezért lett a "másként orientálódó szomszédok" támadásainak célpontja. A szerzők szerint a későbbi irányváltás, a pánszlávizmus "nem felelt meg a nép abszolút többsége által képviselt kultúrának", és csupán a "magyar oldalról fenyegető veszélyeztetettségre" volt válasz. Az etnicizmus tehát

— állítják Cígerék — az “apostoli királyság" vezető paradoxonja — éltető eleme a magyarok xenofóbiája (minden idegentől való félelme) volt.

A magyarok xenofóbiája és "etnikai bizalmatlansága" elsősorban a németek ellen irányult. Őket az ismételt német kolonizá- ció ellenére sem fogadták be maguk közé

— ellentétben a kunokkal, kiket a "turáni elem" megerősítése érdekében hívtak be az országba 1241-ben, s ezzel "ráhozták" Európára a tatár veszélyt. Szlovákia eredeti feladata Magyarország keretén belül a kereszténység bevezetése, terjesztése és az "e- uropaizálás" volt, a pogányság és az "o- nogurok" res publica Christiana elleni harcának megtörése révén. Ilyen célt szolgáltak Szlovákia német városai, melyek a királyi központi hatalom támogatása miatt kihívták maguk ellen a nemesség gyűlöletét. A török időkben a németgyűlölő, turkofil (törökbarát) nemesség a rendszeres magyarosítás és a reformáció segítségével elérte a városok eredeti német jellegének eltűnését. A magyarok számára azonban ez a folyamat egy nem kívánt átalakulásával is járt

— állítja könyvünk — éspedig azzal, hogy a német örökség "az etnikailag rokon és életképes" szlovák nemzetre ruházódott át. "Közép-Európa kurdjai"-ból így alakult ki a szlovák nemzet magja: Szlovákia német városi kultúrájának szlovák folytatója. Cí- ger s Pogády szerint Szlovákia ezredévének szociális-pszichológiai fejlődését summázva az mondható ki, amit Dosztojevszkij mondott Oroszországról: "A németek a mi tanítóink". Lehet, hogy valakinek ezt nehéz kimondani, de ez a színtiszta igazság — állítják a könyv szerzői.

Szlovákia történelmének "metapszichi- átriai", a személyiség struktúráját torzító momentumai nem maradtak nyom nélkül napjaink lelki egészségét illetően sem. A szerzők szerint mint "központi rossz" vo