Irodalmi Szemle, 1993

1993/5 - LIBRESSZÓ

nul végig az ezredév történetén annak tudata, hogy Szlovákia sosem lehetett igazán önmaga (nepatrilo sebe samému). Rendszeresen csak objektuma s nem szubjektuma volt saját történelmének, mivelhogy a belsőleg szétzilált Európa, amelyhez az összes szomszédos ország közül Szlovákia volt történelmileg a leghűségesebb, nem tudta a "viszonyok kulturáltságát" (kultúrnosť pomerov) szavatolni. Szlovákia népének mentalitásába évszázadokon át vésődött be az aggódás: "Kinek uralma alá kerülünk megint?" Túlzott keresztényi megalázkodás és fatalista rezignáltsága tette Szlovákiát hátfájdalmává. Mindez elrakódott a szociális emlékezetbe s az új korban egy rejtett s csillapíthatatlan haraggá változik mindenki ellen, aki szubjektivizmusával "az avarokra, tatárokra, törökökre vagy kurucokra" emlékeztet. Aki nem ismeri e kinézetre jámbor emberek történelmi haragját — figyelmeztet Cíger és Pogády — nem ismeri Szlovákiát! E haragban azonban nagy "kulturális" ígéret is rejtőzik: patriotizmusával

a tömeg brutális ösztöne, a vér erkölcse, az elnyomás ellen irányul.

A "tátraalji tót vilajet" népének nagy civilizációs fegyverténye az, hogy jelentős ellenállást fejtett ki, s több téren csodálatra méltó alkotó és gazdasági készséget mutatott fel. Ebben vitathatatlan szerepet játszottak az egykori német városok, amelyekben a modern szlovák tudat magja is kifejlődött.

Eltekinve néhány, inkább formális, a könyv előkészítésére (források, anyaggyűjtés, hivatkozások stb.) vonatkozó kritikai észrevételtől, a recenzens nem érzi magát felkészültnek a könyv tartalmi, eszmei megítélésére. A könyv kivonatolásával csupán az volt a célom, hogy felhívjam mindazon történelemmel, eszme- s orvostörténettel foglalkozók figyelmét, akik — a szerzőkkel ellentétben — odafigyelnek mások véleményére is. A nyelvi akadályt a könyv angol nyelvű rezüméje próbálja enyhíteni.