Irodalmi Szemle, 1993
1993/5 - SZIMPÓZIUM - TŐZSÉR ÁRPÁD: A megíratlan irodalomtörténet
TŐZSÉR ÁRPÁD fúgát és szonátát, sőt a szobrászat s a festészet önálló létezése is veszélybe került, s egyre esendőbbnek látszanak a művészet hagyományossá vált intézményei, a hangversenyterem, a képtár vagy a könyv, vajon nincs-e veszélyben a művészet függetlensége, nem válik-e egyre nehezebbé a különbségtevés irodalom és más beszédmódok között, nem szűnik-e meg a líra s a regény érvényessége, nem hitetelenedett-e az a hiedelemrendszer, amely nélkül bajosan képzelhető el regényolvasás. Mivel sem az intézmények, sem a műfajok nem örök érvényűek, hihetőleg újra kell gondolnunk, mit is jelent a funkcionalitás, illetve az esztétikai autonómia viszonya az irodalomban. Amennyiben azt szeretnők tudni, mire is ösztönözheti a történészt az irodalomelmélet, talán az lehet a válasz: valószínűleg üdvös lenne, ha minél több hatástörténeti, azaz WirkuMgsgeschichte jellegű vizsgálat folynék, hogy lássuk, mennyiben változott az idők folyamán az a tevékenység, amelyet olvasásnak nevezünk. Ha pedig az irodalom felfogásának és olvasásának megváltozását figyelembe véve teszem föl újra a kérdést: mi is az irodalomelmélet föladata, a következő választ adhatom: az elméleti vizsgálatnak az lehet elsődleges célja, hogy kérdésessé tegye az eddigi kutatás alapföltevéseit. Ez természetesen azt is jelenti, hogy az elméleti kérdések iránt fogékony irodalmár türelemmel viseltetik különböző felfogásokkal szemben, mert tisztában van azzal, hogy nincs egyedül üdvözítő értelmező módszer. Az elméletírónak azonban az is hivatása, hogy megnehezítse az irodalomtörténész munkáját, fogas kérdéseket tegyen föl neki, és elriassza őt attól, hogy egyszerű megoldásokhoz folyamodjék. Enélkül aligha van értelme annak, hogy irodalommal foglalkozzunk. TŐZSÉR ÁRPÁD A megíratlan irodalomtörténet í. Jeles költőnk egyik versének az a címe, hogy A megíratlan költemény. A több- százsoros kompozíció természetesen azt demonstrálja, hogy minden költő egyetlen hatalmas, az egész volt-világirodalmat és lesz-világirodalmat magába fogó művet ír, pontosabban változatokat e megíratlan és megírhatatlan, mert csak virtuálisan létező műhöz. írásomnak (amelyben irodalomtörténetírásunk problémáiról kívánok szólni) én is a legszívesebben azt a címet adnám, hogy A megíratlan irodalomtörténet. Ugyanis ahogyan azt a bizonyos Költeményt, úgy az Irodalomtörténetet sem lehet megírni, minden eddig létező irodalomtörténetünk csak változat hozzá.
