Irodalmi Szemle, 1993
1993/5 - CSORDÁS JÁNOS: A fehér porcelánszobor titka
A fehér porcelánszobor titka után Kwame Nkrumah köztársasági elnöknél megejtettem bemutatkozó látogatásomat, elfoglaltam rezidericiámat. Az angol diplomáciai képviselet épülete igen kellemes környezetben található, távol a város zajától, ellátva a szükséges kényelemmel. 1961 februárjának elején értesültem arról, hogy tíznapos afrikai körútja során Ghánába érkezik Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának az elnöke. A fogadást követő estélyen tolmács seítségével néhány szót váltottam Brezsnyevvel. Energikus, harsány és határozott ember benyomását keltette bennem. A szovjet delegáció afrikai látogatásának utolsó napján Brezsnyev tiszteletére a ghá- naiak szafarit reiideztek, amelyre külön meghívást kaptam. A fővárosból az elnöki repülőgépen utaztunk a dzsungelövezet határára. Annak ellenére, hogy a Ghánái Köztársaság biztonsági szolgálata és a hadsereg gondosan előkészítette a terepet, a szovjet küldöttség vezetője körül nyüzsögtek a KGB emberei. A hőség ellenére Brezsnyev láthatóan jól érezte magát, fáradhatatlannak bizonyult, és minduntalan elküldte maga mellől személyi testőreit. Oroszlánt szeretett volna lőni, amit leplezetlenül hangoztatott. A vendéglátók idejében felkészültek erre: egy csoport néger csak arra várt, hogy parancsra kiengedjék az egyik terepjáróra helyezett ketrecből az elkábított hím oroszlánt; a lesben álló mesterlövész pedig majd egyidejűleg lő a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának az elnökével... Legyen teljes Brezsnyev diadala! A protokoll azonban felborult; minden másként törtérit, mint ahogy azt a szervezők szerették volna. Váratlanul vad bennszülöttek egy csoportja támadt ránk a dzsungel mélyéről. Ilyesmire senki se számított, még azok a katonák sem, akik biztosították a terepet. Szinte mindenki a földre vetette magát, vagy fedezéket keresett. A KGB és a ghánai biztonsági szolgálat emberei megzavarodva lövöldöztek. Az összecsapás nem tartott két-három percnél tovább, a bennszülöttek ugyanolyan gyorsan visszavonultak, mint ahogy előjöttek. A bekövetkezett nyomasztó csönd rosszat sejtetett. Huszonhét halott feküdt szerteszét, legtöbbjük a támadók közül, hat pedig a testőrség soraiból. A KGB és a ghánai biztonsági szolgálat emberei a zűrzavarban nyilvánvalóan egymásra is tüzeltek. Legnagyobb megdöbbenésünkre Brezsnyevnek nyoma veszett. A hír villámcsapásként terjedt, kitört a pánik. Többen látni vélték, amint a bennszülöttek elvonszolják a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának az elnökét, de nem merték megesküdni rá. Kwame Nkrumah elnök magatartása észrevehetően megváltozott, fölöttébb idegessé vált. Feltételezhetően valamennyiünknél jobban tudta, mire képesek azok a vademberek, akik lecsaptak ránk. Ismernie kellett a törzset, melyhez tartoztak, állítólag maga is erről a vidékről származott. Azon nyomban intézkedett: utasította a testőrség parancsnokát, kutassák fel Brezsnyevet. A KGB három embere csatlakozott az expedícióhoz, míg a többiek elvonultak tanácskozni; valószínűleg különbizottságot alakítottak az ügy kivizsgálására. A hadsereget mozgósították: egységek indultak a környék körülzárására, helikopterek emelkedtek a magasba, ember aligha juthatott át azon a területen. Az expedíciós csapat estére tért csak vissza, piszkosak és szokatlanul letörtek voltak az emberek. A néger vezető beszámolt az elnöknek akciójuk eredményéről. Hosszan és izgatottan beszélt az anyanyelvén, tekintete félelmet fejezett ki, koromfekete bőre olykor elszürkült az arcán. Kwame Nkrumah elnök a hallottak után hirtelen térdre ereszkedett, homlokát a földhöz verdeste, miközben sipító hangon ismételgetett valamit, s kiserkent vére vörösre festett egy tenyérnyi területet a megkeményedett talajon. A körülötte állók rémülten hátrahőköltek: minden bizonnyal megértették e rituális megnyilvánulás okát.
