Irodalmi Szemle, 1993

1993/5 - LÁSZLÓFFY CSABA: Szabadon választott gyakorlatok szökéshez

húsról kezdett faggatni. Elsőnek engem, aki a konyha cementjén mezítláb tapicskoltam a kifolyt sörben. Kábult fejjel elszóltam magam, hogy valami disznófejeket láttam egy koporsóban.

JUANITA (hivatalos hangnemben) "A Iuon báéban?!

KAZIMIR Nem hinném; hiszen akkor őt mibe rakták volna ki a placcra a virrasztóknak... Ez az érvelés kissé felhéklizhette a milicistát, mert azon nyomban elkérte a személyi igazolványomat.

JUANITA "Munkanélküli vagy, mi?!"

KAZIMIR Most pedig ott állt mögöttem a halotti toron. Ereztem, hogy elővigyázatlanság volt részemről kiereszteni-fröcskölni a számból a szerencsémet.

(Szünet; poharazgatás.)

JUANITA Mi történt azután? (Csend.) Én tudom, hogy te nem vagy olyan.

KAZIMIR (nyersen) Beszari vagyok, azt mondta rólam, mi?!

JUANITA Úgyis azt hiszem el, amit te mondasz... Megtörtek?!

KAZIMIR (Ideges járkálás. Majd inkább színpadias, mint hisztérikus röhögéssel.) Ne vegyem a szívemre, ugye! Csak játék; nem is rólam van szó. (Az előtérben komor visszafogottsággal.) Azon az estén a falusi állomáson az üres vagon magas lépcsőjéről Zorina úgy rántott le s szorított magához, mint egy krumplis zsákot. (A játékpartneréhez — közvetlen hangon.) Szólhatnál a rendezőnek, hogy itt az ideje, a hatásfokozás érdekében, a háttérre kivetíteni néhány szívfacsaró jelenetet.

JUANITA Eszméletlen voltál?

KAZIMIR Zorina előbb azt hitte, hogy részeg vagyok. Aztán meggyőződött róla, hogy úgy istenigazában elagyabugyáltak, összerugdostak. Mikor magamhoz tértem, állítólag azt a dalocskát dünnyögtem, amelyikre ő tanított meg: (dalol)

Ne csodálkozz, Uram, a korbács elkopik, de a rüdeg szárnyas parancsra nem tojik.

Feldagadt számra, képemre meredve, ijedten sikkantotta el magát.

JUANITA "A vérről ismertelek fel, nem az arcvonásaidról!"

KAZIMIR Az anyjával meg a sógornőjével összedugták a fejüket és kisütötték, hogy ráolvasással, titkos helyen és recept szerint kevert kotyvalékkal fognak talpra állítani. A kuruzslástól majdnem elpatkoltam; mire bevittek a legközelebbi klinikára. Ott állították ki aztán a pecsétes orvosi papírt, hogy gennyes vakbélgyulladásom volt...

JUANITA (elborzadva) Ahhoz persze meg kellett hogy műtsenek.

KAZIMIR (kínosan mltécselve) Még hat nap betegszabadságot is kaptam.

JUANITA Kirázott a hideg.

KAZIMIR Gyöngy életem lehetett volna továbbra is...ha befogom a pofámat.

Csakhát... (Lihegés, mely dulakodásba csap át.) Ne érj hozzám. (Durva kuncogás.) Megint átvertelek. Ezek mind hőstetteknek számítanak e- lőtted, ugyebár?! (Ráordít a nőre.) Kopj le rólam! (Nehézkesen ül le, székreccsenés. Kimerült, rekedtes hangon.) A boldogság is, akárcsak a