Irodalmi Szemle, 1993

1993/5 - LÁSZLÓFFY CSABA: Szabadon választott gyakorlatok szökéshez

nem megy. (Pukkanás, töltés, koccintás.) Tölts még. (Kortyok.) Jól van, hagyjuk a képmutatást.

JUANITA Én még sohasem voltam falusi temetésen. A sok siratóasszony! Ugye, félelmetes?

KAZIMIR A halott arca, emlékszem, nem keltett bennem viszolygást. Az itt-ott repedezett bőr a száraz, agyagos földhöz volt hasonlatos. A szobában kámforos szesz szaga terjengett; a felravatalozott vénembert mégis édeskés levegő lengte körül. Képtelen voltam akár egy kortyot is lenyelni abból a — cukor híján — répalével vagy Isten tudja, mivel édesített pálinkából, melyet az állami lerakatban előzőleg már "megszenteltek". Noha az egyik károgó menyecske figyelmeztetett rá, hogy...

JUANITA (a menyecske hangját próbálva utánozni) A dús olajban úszkáló halat jó lesz meglocsolni egy kicsit! A bűneidnek sem árt!

KAZIMIR Végig a faluhosszán ugyanazok a literes üvegek jártak szájról szájra, miközben a szánalmas cigánylovacska a kánikulában kínos porosz- kálással húzta, rázta maga után a szekéren a két deszkára tett koporsót, s a pállott arcukat kendőbe bugyoláló asszonyok elváltoztatott magas hangon sírták világgá gyászukat, (Juanita elkezd sikítozni.) Egy óra múlva aztán ha láttad volna az egymás szavába vágó, torkos, duhajkodó gyülekezetei, mely a sírnál olyan szaporán hányta magára a keresztet és olyan áhítattal hallgatta a pópa éneklő körmondatait! Zorina anyja puliszkát rakott ki egy mázas cseréptálba; a kevés túrót jól megzsírozta.

JUANITA "Még kövérséget sem tudtunk szerezni, igaz, Tódor?"

KAZIMIR Szabadkozott kipirulva.

JUANITA "Hogy az a csorba legalább becsületes kinézésű legyen."

KAZIMIR A józannak már nem mondható vő — aki korábban a holmim közt talált gót betűs könyv láttán a ravasz zsidókat meg a barbár hunokat kezdte szidalmazni — most belenyúlt a forró puliszkába, és felszisszent.

JUANITA Képzelem, már a patyolatfehér ruhás lélekről folyt a szó, a harmadik faluban eltemetett hajadon leányról, akinek nedves testén, mivel a nyitott koporsóban bőrig ázott, kihajtott a rozmaring...

KAZIMIR Midőn megjelent a milicista.

JUANITA "Míg ki nem bontották a sírt, és el nem pusztították a virágot, a leány minden éjjel hazajárt."

KAZIMIR Az arcom ijedt volt, és gyanakvó.

JUANITA "Engem egyszer olyan árnyék kísért el hazáig, mint egy sürgönyoszlop!"

KAZIMIR Hivalkodott a preszkurát kiporciózó háziasszony. A rám tört kacagástól szétfreccsent a számba vett puliszka. Zorina nem állta meg, hogy oda ne súgja nekem:

JUANITA "Te is barbár vagy; nem érted, mi a gyász! Nektek az ilyen bánatra szavaitok sincsenek."

KAZIMIR Aznap reggel ugyranaz a tányérsapkás jött be a házba, s az eldugott