Irodalmi Szemle, 1993
1993/5 - KULCSÁR FERENC: Képeinket fogyasztja fény és sötét
KULCSÁR FERENC írsz? Jól van, írj! Biztos, hogy ezt kell tenned, bár meg kell vallanod, a segítség, amit írásoddal nyújtasz, olyan, mint a szél: nem tudod, honnan jő és hová megy — így van mindenki, aki Lélektől született. U Szeptember ötödiké van, ezerkilencszázkilencvenkettő. Délután. Könyvet szerkesztettél az imént, gyermekjátékdalokat, a nemzet géniuszának néhány gyönyörű lélegzetvételét. Vajon mit értesz a nemzet géniuszán? Nyilván a nemzet sorsának esszenciáját, vagyis a nemzet létét: a nemzet életének (történelmének) ama szellemét, melyet a Létből küzdelme által nyert, s melyet kultúrának nevezel. De mit értesz kultúrán? Bizonyára mindent, ami a teremtést újra a Teremtőhöz közelíti. Ez pedig nem lehet más, mint a talpraállás: a Lét helyreállítása, a "kiűzetés" áldatlanságának megszüntetése, a hiány kitöltése, az alaktalanság megformálása. S mindezt az igazak fogják végbevinni, azok, akik az esszenciát, az aranyat, a természetbe rejtett isteni dicsőséget kibontják s egyesítik a bennük élő isteni lénnyel. Ha a nemzetnek van géniusza, akkor minden nemzetnek van, s ha minden nemzetnek van, akkor minden embernek is: az emberi sors géniusza az ember léte. Az a lét, amely éberségre, virrasztásra ösztönzi az embert. S ha az embert — akkor az emberiséget is: együtt a nemzeteket, az istenadta népet. ■ írj! Úgy írj, hogy tudd, ítélet alatt vagy. Mértékkel írj mértéket. Úgy írj, hogy újjászüless és újjászülj. Légy tisztán izzó és telített. Mint a Nap. Mint a Hold. Mint az Ég. írj! Légy egyszerű. Mint a kenyér és a bor. ■ Jó lélekkel gondoljatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében! Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát. m írj! Beléd van írva a szeretet mértéke és a szeretet mértéktelensége. Valid be, amikor írsz, a szeretetlenséget kívánod megszüntetni, mint a népmese legkisebb fiúja, aki a sárkányt legyőzve kiszabadítja a királykisasszonyt a sze- retetlenségből: a szörnyűségből, mely megfertőzi a szabadságot — az Élet fájának gyökereiből fakadó forrást, az örök élet vizét. írsz? Jól van, írj! Talán ez a te esélyed, hogy meglásd magad a láthatatlanban, mint a befelé nyíló rózsa, mety gyökereivel az eredetbe kapaszkodik, a láthatalan lélekbe, mert tudja, hogy múlandó szirmait ő bontja ki — a múlhatatlan. ■ Miként a "vallás" szférájában, úgy a művészetben is eltűnik egyszer a "hasadás lélek és emberség között". Más szavakkal: a művész alkotva előlép életének "énes egyedüllétéből" s belép a valódi szeretet örök együttlétébe. Úgy tűnik, az igazán nagy művészekben mindig jelen volt legalább a vágy, hogy így történjék. ■ Az első Szó, az Osszó, a teremtő Ige — Isten szava. A Teremtő ennek az első
