Irodalmi Szemle, 1993

1993/4 - KONTEXTUS - LANSTYÁK ISTVÁN: Nyelvművelésünk vétségei és kétségei

Nyelvművelésünk vétségei és kétségei

tozatokat, pl. epéjét formát használt). E két, egymástól sok száz kilométerre fekvő gimnázium adatainak ilyen nagyfokú egyezése valószínűvé teszi, hogy ez a vonzat a szlovákiai magyarok nyelvhasználatában teljesen általános, tehát nem csak az erősebb szlovák hatás alatt állók beszédére jellemző . Azonban még az sem biztos, hogy a -m/-rc vonzat szlovák hatásra keletkezett: ha ez így volna, akkor nehezen tudnánk megmagyarázni, hogy a királyhelmeci gimnázium magyarországi kontrollcsoportjában, a tokaji gimnáziumban a 182 válaszoló diák közül 94, azaz a diákoknak több mint a fele (pontosabban: 51,65%-a) miért használta ezt a vonzatot, és csupán 52 diák (28,57%) válaszolta az epével formát (a többiek az epéjét alakot használták). Pedig az iskolának a vizsgálatba bekapcsolt 420 diákja kivétel nélkül magyar anyanyelvű, mintegy 90 százalékuk egyáltalán nem jár Szlovákiába vagy csak nagyon ritkán, s rokonaik sincsenek ebben az országban, vagy ha igen, ritkán találkoznak velük. Mindez arra enged következtetni, hogy a jelenségnek nyelvjárási gyökerei is vannak , noha a szlovákiai magyar nyelvváltozatokban való nagy népszerűségét az a tény is erősíti, hogy ez a vonzat felel meg a szlovák nyelvben használatosnak.

Az élőnyelv kutatásának elhanyagolása nálunk érthető annyiban, hogy Szlovákiában nem létezett intézmény, amely e munkát szerv'ezte volna, s kutatók sem voltak, akik e munkát végezhették volna. A nyelvészettel, nyelvműveléssel többé-kevésbé hivatásszerűen foglalkozó személyek száma olyan alacsony volt hogy ezektől kiterjedt kutatásokat nem is lehet(ett) elvárni. Figyelemre méltó azonban, hogy nagyszabású élőnyelvi vizsgálatokkal a magyarországi nyelvtudomány sem nagyon büszkélkedhet, különösképpen nem a hetvenes évek előtti időszakban.

"[Magyarországon] a nyelvi sztenderd egyedüli előzménye, a nyelvi egység »min- denhatósága« megmaradt szinte a legutóbbi időkig. Ezért a szííkebb értelemben vett beszélt nyelvvel és a nagyvárosi nyelvhasználattal stb. alig foglalkozott nyelvtudományunk, ha pedig igen, akkor rendszerint az irodalmi nyelvhez mérték, és így elmarasztalták (l. az »argó« körülírását az értelmező szótárban, illetve az ifjúsági m/elv »értékelését<< a hatvanas években, sőt később is)." (Szathmári 1991:599; 1. még 1988:48)

A szlovákiai magyar nyelvművelő cikkekből — a magyarországiakhoz hasonlóan — általában egyáltalán nem derül ki, hogy a kárhoztatott jelenséget kik használják, és milyen mértékben.

Vannak esetek, amikor a "vétkes" kilétéről és a körülményekről legalább annyit

Ezt támasztják alá nyelvjárásgyűjtő tapasztalataim is: a népnyelvben sem hallott,un soha más vonzattal az operál szót, mint a -ra/-re-vel.

Itt említem meg. Jakab István értékes észrevételét, mely szerint meg kellene v izsgálni, hogy a jelenség nem a régió szlovák nemzetiségű településeiből terjed te el. Mivel a diákok lakhelyéről is állnak rendelkezésünkre adatok, számítógép segítségével valóban érdemes lesz megvizsgálni, nincs-e összefüggés a -ru/-rc rag használata és a falu mai vagy egykori nemzetiségi összetétele között. Azonban e vizsgálat eredményei nem befolyásolják azt a tényt, hogy itt élő magyar m/cin jelenségről van szó Magyarországon is, hiszen ez ezt használó diákok már nem szlovai anyanyelvűek.

Természetes, hogy a tárgyalt jelenség társadalmi hátterének részletes bemutatása aligha fér bt egy ötperces előadásba vagy két és fél oldalnyi terjedelmű nyelvművelő cikkbe. Ezért . nyelvművelő írások ilyen hiányosságában kétségtelenül maga a műfai is ludas.