Irodalmi Szemle, 1993

1993/4 - KONTEXTUS - LANSTYÁK ISTVÁN: Nyelvművelésünk vétségei és kétségei

LANSTYAK ISTVÁN

hatásnak, akik szórványban vagy minden anyanyelvi kapcsolat nélkül, elszigetelten élnek. Az idegen nyelv szavai, kifejezése, mondatkliséi akaratlanul is befurakodnak a tudatba, gyakran egy jellegzetes öszvérnyelvet (makaróni nyelvet) szülve." (1:221; kiemelések tőlem).

Ezt a tényt Hubik István a következőképpen fogalmazza meg, egyben föl is mentve a beszélőket a szokásos vádak alól:

"Könnyű volna dörgedelmes mondatokat fogalmazni a sokunkra jellemző nyelvi tunyaságról, nyelvi közönyről, anyanyelvűnkkel való mostoha bánásmódunkról. Csakhogy itt olyan makacs ténnyel állunk szemben, amely szinte önmaga létét igazolja. A környezet hatása természetes, mondhatni, természeti jelenség, legyen szó akár pozitív, akár negatív hatásról." (1987:232)

Hubik ezenkívül egy fontos pszicholingvisztikai törvényszerűséget is megfogalmaz:

"A napi munkájukban elfáradt emberek ezreitől hiába is követelnők meg, hogy semmit se vigyenek haza abból, ami munkahelyükön meg még sok helyütt máshol a nyelvünkre ráragadt. Tömegmértékben akkora éberség már az idegbajjal volna határos." (1987:233)

Természetesen a kétnyelvű anyanyelvváltozat létének szükségszerűsége nem azt jelenti, hogy mindenfajta beszédhelyzetben, minden szlovákiai magyar beszélőtől természetesnek kell tartanunk annak használatát. A művelt emberek választékos beszédében és az írott megnyilatkozások zömében nem elkerülhetetlen e nyelvváltozat erőteljes érvényesülése, mivel az ilyen helyzetekben természetes a megfogalmazásmódra való figyelés, a nyelvi önkontroll.

8.

Az egy magyar nyelv elvéből következően nyelvművelésünk vonakodott attól, hogy nyelvténynek ismerje el a szlovákiai magyar nyelvváltozatokban lezajlott változások bármely eredményét. A szlovákiai magyar nyelvhasználat sajátosságai kimondva-kimondatlanul esetlegességként voltak feltüntetve, mintha azok a "nyelvet" (még egyelőre) nem is érintenék, csupán a nyelvhasználatot (1. Deme 1970:50, 52). Ennek következtében a langue és a parole tények végzetesen ösz- szemosódtak.

Deme László például egy helyen azt írja, hogy a szlovákiai magyarok beszédének a magyarországiakétól való eltérései még nem nyelviek, hanem csak nyelv- használatiak. Véleménye szerint ezek a nyelvhasználati különbségek még csak parole szintűek, bár megvan a veszély, hogy "előbb-utóbb még nyelvi horderejűvé is válhatnak" (1970:50, 1. még 51). Más helyen viszont a mindennapok nyelv- használatában élő, "sok vulgáris és sok idegen elemet tartalmazó keveréknyelvet, amely ténylegesen él" már "többé-kevésbé kialakult"-nak nevezi (1970:39). A tényeket fölismerő józan ész és a vágyai távolába néző, az utolsó szalmaszálba is kapaszkodó szív harcol itt egymással: szeretnénk, ha a nyelvhasználati különbségek nem volnának még "nyelvi horderejűek", ugyanakkor eléggé nyilvánvalóan látszik, hogy már azok.

Ez az idézet másra is példa: annak szemléltetésére, hogy a terminológia, a szóválasztás mennyire erőteljesen sugalmazhat értékítéletet.