Irodalmi Szemle, 1993
1993/4 - LEENA KROHN: A nyelv az ember harmadik szeme
LEKNA KKOllN S mire való a szavak valósága, mire való a művészet és a költészet? Olyan sorokat várunk tőlük: vigaszt, reményt, halhatatlanságot. Az ember vakon hiszi, hogy a szó valamiképpen képes megváltam az ember lelkét és testét. Mennyire vágyunk visszatérni a tiszta szóhoz, ahhoz, ami előbb volt, mint az élet, mint az ember! Csakhogy a költészet nem mentőcsónak. A költészet nem más, mint az ember éhesen és szomjasan kitátott szája, de ezt az éhséget és szomjúságot sem étellel, sem itallal nem csillapíthatjuk. Ezt a tüzet semmi sem oltja el véglegesen, még a barátság, sőt a legboldogabb szerelem sem. Valami megérinti az embert, valami tovasiet mellette, oda, ahová ő a valamit nem képes követni. Csak a mozgását látja, a célt nem ismeri. A költészet hiányból és félreértésből születik, a tudatnak és a környezetének abból a disszonanciájából, amely sohasem alszik ki. A tökéletes egyetértés hallgat, mint a sír, s minden költő azért imádkozik: "Ne értsenek meg túl gyorsan, de túl véglegesen sem". A környezetünkben az emberen kívül nincsenek jelentések, legalábbis emberi jelentések nincsenek. S ha vannak, akkor mesterkéltek. Amikor az ember előkészíti a jelentéseket, válogat közöttük, akkor öröklött megbízatásán dolgozik. S amit csinál, az valóságos alkímia, bűvösebb, mint az olcsó elemekből való arany- csinálás. Az ember az anyag és nyelv rabszolgájaként szakadatlanul hallja az idő kerekének a zúgását, úgy ahogy az én Tainaronomban szüntelenül hallják a vidámpark óriáskerekének zaját. E hang elszomorító. De ugyanakkor mozgósíthatja is az ember erejét és energiáját, hasonlóan, mint a művészet, a szerelem vagy a tudásvágy. A nagy kerék szünetlenül ott zúg a fülében; a vér a víz s a magány hangja ez. Ii'ena Krohn egyik könyvének a címe "S nem érted a versemet, ezért írok." íme, egy a (vers)úás számtalan indítéka közül. A vers sohasem magyarázódik meg teljesen, sohasem lehet fenékig kimeríteni, mert nincs feneke. A vers csupán egy rés, amelyen át olykor-olykor bekukkanthatunk nemcsak az emberek világába, hanem a valóság szerkezetébe is. A vers azért marad fenn, mert hiányosan vagy rosszul értjük meg. S ezért nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a versben a félreértés szükséges. Figyelmeztet erre Jurij Lotman is. A megértés elnémítja a verset, még ha látszólagos is az a megértés. Ott nincs vita (nincs rá szükség), ahol a megértés tökéletes, teljes. Minden szó kényszerből és szorultságból születik, valamilyen tisztázatlan ellentmondásból fogan, és így van ez a verssel is. Az irodalom önmaga kommunikációs szintje és rendszere. Jellegzetes vonásai vannak, bár nem látszik kommunikációnak. Az irodalom levél, amelyre nem jön válasz. "This is my letter to the world that never wrote to me" — írta Emily Dickinson.
