Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - GÖRÖMBEI ANDRÁS: Magyar, keresztény, polgár és európai
GÖRÖMBEI ANDRÁS tekintett, s ehhez minden körülmények között ragaszkodott. A napi események megítélésében is ez az eszményített, a vágyaiban élő, de ugyanakkor a lehetséges realitás természetes jegyeit is magán viselő értéktudat vezette. Oly mélyen élt benne egy eszményibb világ kialakításának az igénye, hogy egész életművét áthatja annak egyfajta mitizálása. Valamiképpen úgy járt ő is, mint A könyv című novellájának idős klasszika-filológia professzora, aki arra a könyvre emlékezett vágyakozón, amelyikben a legszebb, legbölcsebb történetet olvasta valaha, vagy szerette volna olvasni, de amelyiket talán sohasem vetettek papírra. Márai is mindig arra a legszebb emberi létre gondolt, amely valahol elkallódott. Életművének megragadó vonása a méltó emberi lét utáni olthatatlan szomjúság sokrétű kifejezése. Irodalmi hagyatéka épp ennek az örök igénynek és hiánynak a rajzolata. Márai azt a nemesebb emberi létformát jeleníti meg, amelyikről rendületlenül hiszi, hogy valaha a vérünkben volt, de eltékozoltuk, pedig az emberi élet nélküle hiányos és értéktelen. Poniogáts Béla találóan írja bevezetőjében, hogy Márai egész életét egy nagy ívű álom töltötte be: "Az a Magyarország és az Európa, amit a sajátjának ismert el, ma már aligha létezik, talán sohasem létezett." A benne élő, általa fölépített és kifejezett világ azonban olyan intenzíven értéktanúsító, értékérdekű, hogy műveinek katartikus hatása a veszendőségükben megmutatott értékek iránti nosztalgiából fakad. Ebben rokon leginkább Krúdy- val. Bizonyos adottságokat evidenciának vesz, azt vallja, hogy ha akarna, sem lehetne más, mint "magyar, keresztény, polgár és európai". Ezeket a fogalmakat is eszményi értékekkel, kötelességekkel, felelősséggel ruházza fel, teszi tartalmassá. Magasrendű kritériumokat állít fel velük kapcsolatban, aztán azok alapján kér számon, bírál, ítél. Magyar, keresztény, polgár és európai létét egyaránt eme közösségek szuverén egyéniségeként és küldetéses íróként éh meg. Szemléletében kitüntetett szerepe van a műveltségnek. Az igazi műveltségen azonban nemcsak, s nem elsősorban az ismeretek halmazát érti, hanem "a valóság megismeréséből következő erkölcsi magatartást", amely a személyiségnek méltóságot, emberi rangot és cselekvőerőt is ad. Az így értelmezett műveltség azért "hősiesség", mert ezt a cselekvő erkölcsi magatartást minden körülmények között megköveteli. Ez az emelkedett szellemiség hatja át Márai életművét. Az európai karakterű műveltségre épített erkölcsi magatartás teszi oly szuverénné, határozottá és egyértelművé bírálatát. Márai nem egy-egy tökéletes nagy mű megalkotására törekedett elsősorban, hanem ennek az erkölcsi magatartásnak a folyamatos működésére, kinyilvánítására. Ebben látta küldetésének értelmét. Mit jelent ez a gyakorlatban az író számára? Azt, Hogyne törekedjék társadalmi szerepvállalásra. "Soha ne politizáljon; mindig ítéljen; s természetesen először és legszigorúbban önmaga felett ítéljen. Máskülönben nincsen joga írónak nevezni magát." Az, hogy "ne politizáljon" persze csak úgy értelmezendő, hogy művét ne akarja eleve valamely politikai párt vagy koncepció szolgálatába állítani. Márai természetesen azt is tudja, hogy az "ítélkezés" — bármennyire az örök erkölcsi törvények jegyében történik — nemesebb értelemben legtöbbször "politizálás" is, mert az emberiség örök erkölcsi törvényeinek szembesítése a jelenkor valóságával a legnemesebb értelemben vett politizálás. Emellett szükségszerű is, hiszen "nincs meddő remekmű". Az író nem térhet ki korának kérdései elől, bármennyire
