Irodalmi Szemle, 1993

1993/3 - GÖRÖMBEI ANDRÁS: Magyar, keresztény, polgár és európai

Magyar, keresztény, polgár és európai

(Márai Sándor breviáriuma)

"Mi volt a Garrenek műve?.. Légkör. Valami atmoszferikus, amiben az emberi élet a létezésen túl értelmet és rangot kapott." Életművét összegező regényfolyamának, A Garrenek müve című monumentális kompozíciójának bevezetőjében írta le ezeket a mondatokat Márai Sándor. A Pomogáts Béla összeállításában és bevezetőjével megjelentetett Márai Sándor breviáriuma olvastán is nyilvánvaló, hogy a fenti idézet az író önvallomása. Márai életművének igazi értelme és értéke sem csupán a különböző esztétikai súlyú irodalmi alkotások hatvan kötetet meghaladó sorozata, hanem éppen az a szellemi-lelki atmoszféra, amely mindegyik művét áthatja, és az a szakadatlan törekvés, hogy az emberi létezésnek "értelmet és rangot" adjon. A kitűnően szerkesztett breviárium lehetővé teszi, hogy a jó érzékkel kiválasztott szemelvények révén az életmű egészének a jellegét lássuk, s hogy a szerző főbb világszemléleti és stílusbeli sajátosságairól is képet kapjunk.

(Az természetes, hogy egy ennyire gazdag életműből mindenki másfajta breviáriumot állítana össze. Pomogáts Béla elsősorban arra figyelt, hogy Márai világszemléletét, közvetlenül is kifejtett gondolatait minél pontosabban érzékeltesse. Persze elképzelhető volna egy olyan breviárium is, amelyik figyelme középpontjába az esztétikai értéket állítaná, s így például — az életmű alapvető vallomásos jellegét megőrizve is — jóval kevesebb Márai-verset közölne, és nem mellőzné a Szindbád hazamegy című remekművét.)

Márai életműve négy évtizeden keresztül kívül rekedt kényszerűen körülhatárolt szellemi régiónkon. A letűnt rendszer kultúrpolitikája nem tudta elviselni szuverenitásának ilyen magas fokát, bár Márai sem engedélyezte műveinek kiadását megszállt országban, mivel a szabadságot a személyiség és a nemzet egyik alapkövetelményének tartotta. Sem hazalátogatásával, sem könyveinek megjelentetésével nem kívánta legalizálni az általa elfogadhatatlan rendszert. Eme álláspontja mellett haláláig kérlelhetetlenül kitartott, pedig az emberi élet "legmélyebb tartalrná"-nak minősítette azt az ismerősség- és otthonosság-érzést, melyet legerősebben szülővárosában, Kassán élt át valaha, s ami miatt gyermekkorának Kassáját eszményi várossá mitizálta. Annak ellenére, helyesebben éppen azért cselekedett így, mert azt vallotta, hogy az életnek haza nélkül nincs semmi értelme. A hazát mindenkor szolgálni kívánta, de mindenkor megkülönböztette attól a hatalomtól, amelyik a haza nevében illetéktelenül rendelkezett.

Márai Sándor felépített magában egy szuverén morális és szellemi, műveltségbeli értékrendszert, melyet személyisége elengedhetetlen követelményének