Irodalmi Szemle, 1993

1993/3 - KONTEXTUS - LANSTYÁK ISTVÁN: Nyelvművelésünk vétségei és kétségei

Nyelvművelésünk vétségei és kétségei

az — irodalmi és köznyelvtől is függő — külön normatív sajátosságaival." (Szathmári 1988:47)

A különféle nyelvváltozatok normáját a kutatók néni tartják egyenrangúnak az irodalmi nyelvével. Benkő Loránd például megkülönbözteti a tágabb értelemben vett normát (ilyen minden nyelvváltozatban érvényesül, "szabályrendszer nélkül ugyanis nincs működő nyelv") a szükebb és kiemeltebb értelemben vett normától, amely — szerinte — "az egész nyelvre érvényes", s az irodalmi nyelv normájával azonos (1988b:21). Hasonlóképpen vélekedik Grétsy László is:

"Olyan nyelvi norma, amely az egész magyar társadalomra, az egész magyar nyelv- közösségre érvényes, csak egy van: az irodalmi és köznyelvnek a művelt, iskolázott emberek nyelvhasználatán, nyelvszokásán alapuló, szótárak, nyelvtanok, helyesírási és nyelvművelő szakkönyvek révén rögzített normája, normarendszere. Ezen a többé-kevésbé egységesnek tekinthető, bár bizonyos szempontok alapján, így az igényesség foka tekintetében különbségeket is tartalmazó normán kívül azonban számolnunk kell bizonyos résznormákkal is. Ezek a résznormák, amelyek a magyar nyelvközösség egy-egy jól körülhatárolt csoportjára, illetve más megközelítésben egy-egy nyelvváltozatra érvényesek, kb. úgy viszonyulnak az irodalmi nyelvi és köznyelvi normához, mint maguk a szóban forgó nyelvváltozatok az irodalmi és köznyelvhez: van vagy lehet saját szabály-, ill. követelményrendszerük (pl. szakszótárak, terminológiai szabványok), a nyelvváltozat jellegének megfelelően szükség esetár árnyalhatnak, finomíthatnak bizonyos szabályokat, az irodalmi és köznyelvi norma szabályrendszerétől azonban gyökeresen nem térhetnek el." (1988:103)

A irodalmi nyelv normájának a többi nyelvváltozatéhoz való viszonyában inkább a prágai iskola felfogásával érthetünk egyet. Érdemes itt idézni Bohuslav Havráneknek 1936-ban megjelent s 1981 óta magyarul is olvasható tanulmányából:

"Az írott nyelv nyelvi normája a nyelvi normától általában nem típusa, hanem foka szerint különbözik, nem kvalitatívan, hanem kvantitatívan. Az írott nyelvi norma a népnyelvi normától hasonló módon különbözik, mint maga az írott nyelv a népnyelvtől, vagyis egy sokkal nagyobb funkcionális és stilisztikai differenciáltságban (rétegzettségen) keresztül, másodszor a norma fokozott tudatosságán és fokozott kötelezőségén keresztül, amely a stabilitásra irányuló fokozott követelménnyel kapcsolódik össze." (1981:207).

Nyelvművelőink és nyelvészeink normafelfogásának további sajátossága, hogy a norma fogalmába beleértik a kodifikáltság tényét is, tehát kimondva-kiniondat- lanul csak olyan szabályrendszert tekintenek normának, amelyet tudatosan alakított ki, illetve hagyott jóvá valamilyen testület. — A normának a kodifikált normával való azonosítását az egyetlen normával számoló felfogás magyarázza: az egyedülinek tekintett irodalmi norma ugyanis valóban kodifikált; s éppen ez a legfontosabb téynező, amelyben a többi nyelvváltozat normájától különbözik (1. Huszár 1986:60). A kodifikált és néni kodifikált normákkal kapcsolatban Benkő Loránd felfogását tekinthetjük irányadónak:

"A sztenderd normatív volta abban áll, hogy e változatot rögzített használati szabályok jellemzik és irányítják. Benne tehát a norma nem egyszerű szabályosságot jelent, hiszen a valóságban minden nyelvi rendszer és annak használata szabályokon alapul. A szten- derdben a szabályok — a dialektusokkal és szociolektusokkal ellentétben — jórészt tudatos normalizálási törekvések együtthatásaként jöttek létre. Az így értelmezett nyelvi normák