Irodalmi Szemle, 1993

1993/3 - KONTEXTUS - LANSTYÁK ISTVÁN: Nyelvművelésünk vétségei és kétségei

KONTEXTUS

hogy nyelvművelésünkön belül eltérő irányzatokat kelljen (majd) megkülönböztetni.

2.

A szlovákiai magyar nyelvművelés alapelve: egy magyar nyelv van, s fontos, hogy ez a közös magyar nyelv "egészséges, minden magyar számára érthető legyen" (Jakab 1980:7; Jakab 1982:1; Jakab 1983: 179; 1. Még Deme 1953:29; Deme 1970:50; Mayer 1989:150, 152). Egyébként "erre az álláspontra — mint egyedül helyesre — minden külön megbeszélés és megegyezés nélkül jutottak a különböző helyzetekben élő magyarok" (Jakab 1983: 179).

2.1.

Nyelvünk egységének hangsúlyozását elsősorban az utódállamokbeli magyar nyelvváltozatok különfejlődésétől való félelein teszi szükségessé (Deme 1970:10, 12, 40, 52, 102 stb. Zalabai 1987:201). Ez a félelem (sajnos) teljesen indokolt: a Magyarország határain kívül élő magyarság amellett, hogy része az egyetemes magyar nemzetnek, az illető többségi társadalmakba is betagozódik; "a különböző államokhoz való tartozás különböző nyelvekhez, társadalmakhoz, kultúrákhoz, intézmény- és jogi rendszerekhez, szokásokhoz való szoros kapcsolódást is jelent, és mindez kedvez az addig is csak viszonylag egységes irodalmi nyelv [...] nagyobb mértékű differenciálódásának és a különböző fokú eltéréseket mutató állami változatok kialakulásának" (Pete 1988:780). Sőt ha igaz mindaz, amit a nyelv és társadalom szoros kapcsolatáról tudunk, akkor az eltérő társadalmakban használt nyelvnek törvényszerűen alakulnak ki eltérő változatai. A magyar nyelvnek az utódállamokban tapasztalható alárendelt szerepéből következően olyan eltérések is jelentkeznek a kisebbségi magyar közösségek nyelvhasználatában, amelyek nem vezethetők vissza az idegen társadalmi közeg valamiféle közvetlen hatására: ilyen a standard nyelvváltozat érvényesülési lehetőségeinek szűkössége miatt konzerválódó nyelvjárásiasság, illetőleg a kevésbé választékos nyelvváltozatoknak a Magyarországon tapasztaltnál szélesebb körben és több beszédhelyzetben való használata (1. 1. Deme 1970:39; 1974:196; Jakab 1983:182—4; 1989:142). Mivel e jelenségeknek "objektív, pontosabban társadalmi okuk van" (Jakab 1983:185, vö. még Deme 1970:46), ezt az állapotot a nyelvművelésnek nem áll hatalmában alapvetően megváltoztatni.

Ám a magyar nyelv különféle "állami változatai"-bon, így a szlovákiai magyarban is, az eltérések jó része nem is a fenti társadalmi tényezőkkel magyarázható, hanem azzal, hogy a szlovákiai magyar beszélőközösség kétnyelvű , a kétnyel- vűek nyelvhasználata pedig törvényszerűen más, mint az egynyelvűeké (1. Lans- tyák 1992a:44; vö. Haugen 1972:127; Kontra 1992).

* Kétnyelvű beszélőközösségen olyan közösséget éltek, amelyben a napi kommunikáció során két önálló nyelv használatos. Az ilyen közösségeknek nem minden tagja kétnyelvű, de ezek is tagjai a kétnyelvű beszélőközösségnek. Egyrészt azért, mert a kél nyelv használatának szabályait ők is ismerik (tudják, milyen beszédhelyzetben lehet magyarul megszólalni), másrészt pedig azért, mert ők is a kétnyelvű anyanyelvváltozatot beszélik, mivel ezt sajátították el anyanyelvként. Tehát például azok is, akik nem tudnak szlovákul (többek között a gyerekek) használják a zsuvi 'rágő(gumi)', h/epi 'melegítő', nanuk 'jégkrém', motorka 'motorkerékpár' és hasonló szavakat.