Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - DOKUMENTUM - E.FEHÉR PÁL: Három tételben Mandelstamról
DOKUMENTUM jelzi mintegy az emberiségre leselkedő veszélyeket. Suttogva emlegetik a Kreml hegylakó urát (aki — grúz akcentusával együtt — már orosz szeretne lenni: Sztálin gyerekei egymás között arról beszélnek, hogy "apa azelőtt grúz volt"); fekete ujjai, mint a férgek zsírosak (ezt Gyemjan Bednijtől, a félig-meddig hivatalos, de már kegyvesztett költőtől tudta Mandelstam, aki elmesélte neki, hogy nem szeret könyvet kölcsönözni Sztálinnak, mert a lapokon ott marad az ujja nyoma); félemberek szolgálataival játszik (tehát nemcsak Sztálinnal ütközik a költő, hanem a rendszer szolgáival általában); a demokráciát mímelő vezér szemébe vágja, hogy parancsaival jutalmat és halált osztogat; végül, de néni utolsósorban feleleveníti azt a pletykát, mely szerint Sztálin nem grúz, hanem őszét származású (ez Oroszországban körülbelül olyasmi, mintha valakit nálunk le- cigányoznak, s ráadásul együtt járt arra a szóbeszédre való célzással, hogy Sztálin törvénytelen gyerek lett volna, névleges apja pedig részeges munkakerülő, akit egy kocsmai verekedésben leszúrtak). Ezt mondja a vers, amely kéziratban terjedt, és persze néni kerülte el a politikai rendőrség figyelmét. A költő özvegye, Nagyezsda Mandelstam idézi, hogy több tekintélyes író néni értett egyet ezzel a költeménnyel, és színvonalát is méltatlannak találták Mandelstam addigi alkotásaihoz. "Akármilyen volt a minősége, mondliatjuk-e véletlenszerűnek, ha az hozta rá költőjére a szörnyű pusztulást?"! — folytatja az özvegy, s egyet kell értenünk vele. — "Tett volt, gesztus volt az a vers; az én véleményem szerint logikusan következett Mandelstam egész életéből és munkásságából." Valóban, Mandelstam számára a SZÓ volt a tett. S a diktátornak azon a nyelven üzent, amelyet az is pontosan megérthetett. Egyébként Mandelstam mindenkivel a saját nyelvén beszélt. Az örökkévalósággal azon a nyelven, amelyet a görög, latin, örmény klasszikusoktól meg szeretett Dantéjétől tanult, akiről könyvet is írt. Majakovszkijra niég a forradalom előtt rákiáltott egy nyilvános irodalmi disputában ugyancsak annak csípős modorában: "Majakovszkij, hagyja abba, Maga nem cigányzenekar!'' Alekszej Tolsztoj jelentős író volt, embernek azonban fölöttébb esendő. Őt Mandelstam egyszerűen pofon vágta, tekintet nélkül a kettejük közötti súlykülönbségre. Sztálint is meg akarta szégyeníteni. Van azonban Mandelstamnak egy másik verse is Sztálinról: ez már az első vers következményeként kiszabott száműzetésben született. Ennek utolsó sora egyértelműen és világosan megnevezve Sztálint dicsőíti. Az özvegy is, niások is félreértésről beszélnek, mentegetni próbálták a költőt. Holott szó sincs árulásról. Az életveszélyben élő költő egyetlen sor erejéig megingott. Sztálin szonban Mandelstam versét nem vette figyelembe. A diktátornak fájt a seb. Jóvátenni egyetlen sorral nem lehetett egy egész életművet. Örményországi utazás Az orosz költők szániára a Kaukázus nem csupán menedék volt. Száműzni is oda száműzték őket: Puskint is, Lerniontovot is, és az orosz élet paradoxonjai közé tartozott, hogy ezek a költők csak ott lehettek szabadok. Legalábbis szabadabbak, mint Moszkvában vagy Pétervárott. A távolság okán? "Őfelsége, a cár niagánkancelláriájának harmadik ügyosztálya" — amiként akkor fino/n eufemizmussal a titkosrendőrséget nevezték — delikvenseit oda is tudta követni.