Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - GYŐRY ATTILA: Minden kés álma véres
Az éles kés kellemetlen sercegéssel birkózott a disznó kemény bőrével, ám a disznónak immár nem volt esélye. Percek kellettek csak, hogy a kés végül is diadalmaskodjon. A disznó hasa teljesen szétnyílt, belátást engedett a belső részekbe. Lajoska nyelt egyet. Kissé ideges lett mindig, ha az emberről mint tetemről beszéltek előtte, s ez az idegesség enyhe hisztériába ment át benne, mikor a tetem boncolására, az emberi test teljes felnyitására került sor. Soha nem tudott belenyugodni, mikor az emberben úgy nyúlkáltak előtte, mint egy autómotorban. Ennélfogva utálta az autókat is, az autószerelőktől pedig kifejezetten undorodott. Ahogy elnézte az idősebb bátyját, aki olajosan, benzinpárától bűzölögve bütykölgette autóját a garázsban, valamiféle ellenállhatatlan ellenszenvet érzett, mert egy-egy olajszűrő, akkumulátor, csapágy, henger, dugattyú a lelki szeme előtt szívvé, vakbéllé, vesévé, májjá és még, jó ég tudja, milyen belső szervekké változott... Most, hogy idáig jutott gondolatmenetében, titokban elismerte, bizony, neki pszichológusra lesz a jövőben szüksége, mert ilyen érzelmekkel sohasem állhat majd boncasztalhoz... Már előre félt a gyakorlatoktól, a testektől, a szikéktől, éjszakákon át nem aludt, kísérteties álmok gyötörték, melyek dobogó szívekkel, lüktető agyakkal, kilyukadt, mindenütt spriccelő belekkel voltak tele. így viaskodott Lajoska a látomásaival, s még nem lehetett tudni, ki adja majd fel előbb? És most a fiú remegő orrcimpákkal megérezte, hogy ez alatt a piti disznóölés alatt végre eldől, hogy ki lesz a győztes... És Lajoska nyerni akart, végre győzedelmeskedni, valamit tenni, küzdeni önmagáért, a hivatásért, melyet választott, az emberekért, az emberiségért, mert tudta, belül érezte — igaz, nagyon halványan —, hogy jó orvos lesz majd belőle, igenis, teljesül az álma, csak le kell győznie önmagát, hogy kitűzhesse a győzelmi zászlót, a saját zászlaját... Mire idáig ért e furcsa meditációban, addigra Dömötör úr már elválasztotta a tüdőt és a májat az undorító belsőrészniasszától. És Lajoska szeme tisztulni kezdett, s mint egy beindult, előbb meghibásodott kamera, venni kezdte az adást. Színesben vett mindent, és a dolgok kontúrjai is erőteljesebben kezdtek előtte kibontakozni. Csoda történt! Az adatok másodpercnyi gyorsasággal futottak be a központi számítógép- rendszerbe, s ott azonnali elemzés prédái lettek, aztán a memóriarészlegek furcsa útvesztőiben kaptak helyet, és...és...és az adatok csak jöttek, jöttek, jótékonyan betöltve a tegnapi ürességet... Dömötör úr ügyelő keze közben éppen az epét választotta le. Az epe a böllér becsületkódexébe tartozik, hiszen ha megsértené az epét, a váladékától a máj olyan keserűvé válna, hogy csak a kutya vagy a macska enné meg... A májat, a tüdőt s a szívet aztán a kiemelés után a gazdasszony mosta meg frissen húzott kútvízzel... A beleket óvatos mozdulatokkal emelte ki Dömötör úr, az egész aktusban talán ezt a fogást szerette a legjobban. A melegség, a puhaság, a belek nyálkássága furcsa módon nemileg ingerelte, s megint, a nap folyamán már ki tudja hánydszor, a gazda feleségére gondolt. ...Hát üres lett a disznó! A belsőségek immár elkülönítve várták sorsukat, s a háziak hagyták, hadd csurogjon le róluk a vér, a víz tegye meg áldásos, tisztító
