Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - GYŐRY ATTILA: Minden kés álma véres
GYŐRY ATTILA ugyan lépjen már néhány lépést előre. A disznó, az állatsereglet ügyeletes mártírja ide-oda toporgott, röfiszemével körbetáncolta az ólat, mintha minden egyes repedést, szálkát, deszkából kiálló rozsdás szöget így akarna tekintetével megbabonázni, bűntudatot ébreszteni azokban, akik oly egykedvűen lélegzenek a hajnal első pírjával... Tehették, hiszen tudták, sorsuk egyelőre megmásíthatatlan, sőt még a szerencsétlen disznót sem sajnálták — életükben legalább fél tucat hasonló tragédia zajlott le az orruk előtt. Zsörtölődtek, majd megpróbálták az immár megpecsételt sorsú disznót vigasztalni, ám az már nem figyelt a jeleikre, valami megmagyarázhatatlan izgalom lett rajta úrrá, a gerince furcsán bizsergett, a bőre pedig idegesítően viszketett. Körbejárta az ól jól ismert zugait, mintha csak élelmet keresett volna, de az élelem egyáltalán nem érdekelte feldúlt elméjét. Hatalmas termetű volt, igazi húskolosszus, méltán tartott tőle a többi állat, ha őkelme néha kilátogatott az udvarra... A gazda is megkülönböztetett figyelemmel szemlélgette, s egyszer még meg is simogatta az egész udvar, az egész állatsereglet szeme láttára... Most, hogy elhelyezkedett az ól belső sarkában, végre gondolkozhatott egy kicsit: "...Nyugalom... Valami van. Valami történik! De micsoda? A házban már ég a villany, a jövés-menés tényleg nem mindennapi. Utoljára akkor volt ekkora hajcihő, mikor a gazda lányát feleségül vette az a legény a szomszédos utcából... Akkor volt ilyen fölfordulás, igen, pontosan ez a hepaj ment... Hogy is volt?... Éjszaka volt, rég volt, alig emlékszem... A szomszédban az a kövér, pöffeszkedő, mindig dölyfös disznó úgy forgolódott egész éjszaka, hogy nem tudott aludni az udvar! Még a szárnyasok bunkó.népe is karattyolni kezdett!... Őrjítő volt... Akárcsak most..." — motyogta-röfögte félhangosan, s erre a szomszédból a szerelme, egy nemrég vásárolt ifjú disznóhölgy izgatottan a falhoz kezdett dörzsö- lődni. A disznóhölgy szerencsétlenségére nem tudta, hogy imádott lovagját már ifjúkorában előrelátóan kiherélték, amit persze a disznó illendően titkolt... A deszkapalánkok csaknem szétfeszültek a disznók erőteljes dörzsölődésétől, már-már meghasadtak, hogy utat engedjenek a szerelmi násznak, de aztán mégis inkább kitartottak, nem ismerték a romantikát. Egy korán kelő kóbor veréb a látványtól megrökönyödve csipogott, s világgá kürtölte a látottakat: "Nahát, love story a halál árnyékában!... Nahát!" A disznók pedig csak dörzsölődtek tovább. A mártír újra a gondolatok tengerébe merült, s mint az emberek, úgy tett, mintha tényleg meggyónt volna! A felszabadító röfögés jót tett neki, jó volt érezni a szomszéd hölgy dörzsölődését, melegét, illatát, a vágyat, az ösztönök állati erejét, amit — ha nem is fizikailag, de legalább lelkileg — átélhetett. Orrfacsaró büdös van, az a hülye kutya meg csak ugat, ugrabugrál az udvaron, a rések között csak alig-alig látok valamit... Csak tudnám, hogy miért?... Miért ez a nagy hajcihő? Mire jó ez, kedvesem?... Maga érti ezt?" — kérdezte a szomszédba átröfögve, ám a disznóhölgytől nem kaphatott kimerítő választ, hiszen ő még nagyon fiatal volt, mit sem tudott az élet nagy, büdös rejtelmeiről... Telt az idő, a disznó lassan megnyugodott, mikor sokkszerűen, valamiféle végzettel határos érzések kereszttüzében megnyikordult a zár, kongva kattant a retesz, és a nehéz deszkapalánk nyikorogva kinyüt...
