Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - GYŐRY ATTILA: Minden kés álma véres
Minden kés álma véres — Dömötör bácsi, ébredjen! — kocogtatta meg a legény a falu hivatalos disz- nóölőjének az ablakát. "Hajnalodik" — ezzel a korai gondolattal ébredt a disznóölő mester, s közben a decemberi hidegtől kipingált ablakot bámulta. Lassan feltápászkodott. Koc-koc-koc — hallotta újra a legény türelmetlen kocogtatását. — Megyek már, fiam, megyek! Mordult fel a mester még mindig az ágyban fekve. "Kutya hideg lehet, a francba is!" állapította meg kelletlenül, és a "koc- koc-koc" hangot kezdte magában boncolgatni... "Koc-koc-koc... Mintha csak az anyakoca hívná a kicsinyeit. Az... Mintha csak...valaki a halálra készülne... Lehetetlen, hogy ne érezzen semmit... Biztosra veszem, hogy tudja... Ma megdöglik!... Megölöm!" — zárta le művészileg is egyedi gondolatsorát, és így, ilyen eredeti cserkészképzetek kereszttüzében már jobb volt kibújni a meleg paplan alól, már jobb volt elkezdeni a napot. "A hajnalt hasítani kell" — engedett meg magának még egy méla frázist... Dömötör úr egy kicsit köpcös, szakállas, mély bagolyszemű ember volt. Módfelett nagy medvemancsai, melyeket ha gazdájuk életre keltett, művészi me-, részséggel dolgoztak, matattak a húsban. A személyes énjéhez tartozott a filozofálgatás. Persze egy adott kereten belül, teljesen spontán módon, amolyan kótyagos falusi disznóölő módjára. Bámulatosan tudta egymáshoz kapcsolni az összefüggésket, s mintha kozmikus szempontok vezérelnék a dolgok mélyéig, lépésről lépésre haladt a cél felé, hogy a végtelenbe indulva egyszer csak elvesse az egész hipotézisét... így ment ez nála... A faluban sokan hülyének nézték, mert ki látott már olyat, hogy például kenyérvásárlás közben valaki arról tartson előadást az asszonyoknak, hogyan ízlik az egereknek a kenyér... Persze melegen... És vajon megfeküdné-e a gyomrukat a forró kenyérbél, vagy csak a búzaszemeket szeretik?.. És miért csak a búzaszemekre járnak rá? Mert az a legjobb?... Nohát! — Ez a Miska mindenből ügyet csinál — jegyezték meg néha a vénasszonyok, ha szóba került, és nem felejtették el hozzátenni: — ...Nem is csuda, hiszen agglegény; aztán meg miféle nőnek kellene az ilyen bogaras ember?... Dömötör úr kapkodva ráncigálta magára a gönceit, a szobában ugyanis Hideg királyfi fickándozott, mert éjféltájban megint sikerült kioltania a kályhában bóbiskoló Tűz úrfi zsenge életét, s így hajnalra hatalmának tudatában pimaszul csipdeste a sziszegő s az álmosságtól morcos hentest. — Hé, te tűz, sohasem tanulsz mórest... Örök vesztes maradsz velem együtt... — morgott némi öniróniával, gyerekesen megfenyegetve a kihűlt kályhát.
