Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - SALMAN RUSHDIE: A Próféta hajszála
SALMAN RUSHDIE — Meg kell mondanom, hogy nincs nálam pénz, és nincs rajtam semmilyen ékszer; az apám kitagadott és nem fog fizetni értem semmilyen váltságdíjat, ha elrabolnának; és nagybácsimnál, a rendőrfőnöknél egy levél van letétben, amit abban az esetben kell felbontani, ha reggelig nem kerülnék biztonságban haza. Abban a levélben a nagybácsim megtalálja idevezető utam minden részletét, és eget-fölclet megmozgat majd, hogy megbüntesse támadóimat. A lány különleges szépsége, mely még a karjait és a homlokát éktelenítő horzsolások és ütésnyomok ellenére is igéző volt, kérdezősködésének furaságával párosulva meglehetősen nagy csoport bámészkodót vonzott köréje, de mivel beszéde leszerelte őket, senki sem próbálta meg bántani, bár elhangzott néhány érdes hangú megjegyzés, hogy sajátságos dolog, ha valaki, aki tolvajt próbál felbérelni, közben magas rangú rendőr nagybácsi védelmére hivatkozik. Egyre sötétebb és egyre eldugottabb sikátorokba irányították, míg végül egy tintasötét zugban merev nézésű öregasszony (Huma rögtön észrevette, hogy az asszony vak) egy kapualj felé intette a lányt, miközben a kapuból füstként hömpölygött ki a sötétség. Huma ökölbe szorított kézzel, szívének haragosan parancsot adva, hogy viselkedjen normálisan, követte az öregasszonyt a homályba burkolózott házba. A sötétségen csekély gyertyafény szivárgott át; Huma ezt a megbízhatatlan sárga fonalat követte (mert az öreg hölgy közben már eltűnt), mikor lábszárát hirtelen éles ütés érte, és a lány önkéntelenül fölkiáltott, majd rögtön összeszorította az ajkát, haragudott önmagára, hogy fölfedte fokozódó rémületét attól a valamitől, akármi is volt az, ami ott feketébe burkolva várt rá. Valójában egy alacsony asztalba ütközött, rajta egyetlen gyertya égett, és mögötte a padlón egy törökülésben tornyosuló alak volt kivehető. — Üljön le, üljön le — szólalt meg egy nyugodt, mély férfihang, a lány lábának pedig nem kellett semmilyen további szíves kínálás, a kurta parancsra egyszerűen összecsuklott alatta. Huma összekulcsolva a kezét, higgadt feleletre kényszerítette magát: — Nos, uram, ön lemre hát az a tolvaj, akit keresek? Az árnyhegy alig észrevehően áthelyezte súlypontját, s tájékoztatta a lányt, hogy minden bűnügyi tevékenység, ami ebből az övezetből ered, jól szervezett, azonkívül központilag ellenőrzött is, úgyhogy minden igényt olyasmi iránt, amit magánkérelemnek lehet minősíteni, csak ezen a szobán keresztül lehet kielégíteni. Kimerítő részleteket kért az elkövetendő bűntényről, beleértve a megszerzendő tételek pontos leltárát, valamint a jutalmul fölkínált pénzösszeget, a borravalót is beleértve, ráadásul, csak a teljesség kedvéért, az intézkedés indítékainak az összefoglalását. Ebben a pillanatban Huma, mintha valami eszébe jutott volna, felegyenesedett és merev elszántsággal, hangosan kijelentette, hogy indítékai teljesen magánjellegűek, hogy a részleteket senki mással nem fogja megvitatni, csak magával a tolvajjal; de ami a felkínált jutalmat illeti, az busás lesz. — Mivel ez valamiféle munkaközvetítő iroda, csak annyit vagyok hajlandó közölni önnel, uram, hogy ezért a busás jutalomért meg kell kapnom a legelszántabb bűnözőt, aki az ön rendelkezésére áll, olyan embert, aki életében még
