Irodalmi Szemle, 1993

1993/2 - INTERJÚ BEKE GYÖRGGYEL: „Zárkózzon föl a nyugati kultúra hozzánk!”

zelmileg elsősorban Magyarországhoz és Budapesthez kötődöm. Énnekem akkor van honvágyam, ha nem vagyok Budapesten. Ez nem azt jelenti, hogy Uzonba nem megyek szívesen. Díszpolgárrá választottak. Mindig szívesen látnak.

A feleségem már nagyobb honvágyat érez. Én a szellemi életben, irodalomban, ebben az ellentmondásos sajtóban, ahol azért mégiscsak jó, itt inkább otthon vagyok, mint Kolozsváron. Amihez hozzájárul az is hogy hallgatásom idején

— 83-tól 89-ig —, az alatt a hat év alatt én olyan nagy mellémállást nem tapasztaltam. És igaza van Szőcs Gézának, hadd idézzem: "Igen sok olyan emberről tudok, aki azért volt kénytelen elmenekülni Erdélyből, mert konfrontációba került egy gonosz hatalommal. Választania kellett: vagy megsemmisül, vagy elhagyja szülőföldjét. A kérdésem az, hogy akik ma ítélkeznek az elmenekültek felett, szolidárisak voltak-e a függetlenül gondolkodó magyar értelmiségiekkel, akik azért is kénytelenek voltak elmenekülni, mert a hátuk mögött nem volt egy élő lánc." Sajnos, az az igazság, hogy mindenki a maga külön harcát folytatta Erdélyben. Ma sokan nagyon-nagyon jeleskednek — visszamenőleg — de az igazság az, hogy azt az élőláncot, amit Szőcs Géza emelt, én sem érezhettem. Jó barátom, vezető író nem írta alá a beadványt írószövetségi díjam ügyében, hogy úgysem ér semmit. A híres román író-esztéta, Jánosi János, aki magyarul is tud, azt ajánlotta üldöztetésem idején, hogy írjak valami olyat, és rehabilitálnak. Kérdem: engem rehabilitáljanak? Rehabilitálja magát a rendszer! Megtaposnak igázságtalanul, s akkor én kérjek bocsánatot? Aki karriert akart a diktatúrától, attól nem vártam el semmit. De a többség nem akart karriert, tőlük elvártam volna ennyit: kedves barátom, tudd meg, hogy együtt érzünk veled. Semmi többet. Ezt nem éreztem. Lehet, hogy ez az érzékenység is kisebbségi nyavalya.

A belső késztetésed és a külső elvárások között képes vagy egyensúlyt teremteni? Milyen résztvevőnek, szereplőnek tartod magad a világban?

• A külső elvárások azért nem érdekelnek különösebben, mert én egzisztenciálisan nem függök senkitől. Amit akarok, azt elmondom, amire kedvem van, arra válaszolok, amire nincs kedvem, nem válaszolok. Tehát itt egyensúlyt tudok teremteni. Ez avval is jár, hogy amióta kijöttem, szépirodalmat összesen egy karcolatot írtam, mert szinte naponta írok cikket, publicisztikát. Ezerfelé, mindenfelé és mmdig Erdélyről. Ezer dolgot kell még megírnom. Ha Erdélyben maradok, s nincs módom közéletet élni, akkor befelé fordulok, kedvem szerint írok. így az elmondandók sokasága sürget.

Szóval betöltőd a sorsodat.

• Úgy érzem, hogy nagyjában igen.

Próbálkozzunk most a belső életrajzzal. Szoktál-e álmodni?

• Vannak álmaim, voltak gyermekkoromban is. Vannak rémálmaim is, üldöznek, s nem tudok menekülni. Mostanában még inkább vannak ilyen rossz