Irodalmi Szemle, 1993

1993/2 - INTERJÚ BEKE GYÖRGGYEL: „Zárkózzon föl a nyugati kultúra hozzánk!”

Egerben áprilisban összejövetelt rendeztünk Erdély múltja és jövője címmel. Nagyon tisztességes, nyugodt hangú tanácskozás volt. Elhangzott egy disszonáns hozzászólás is, egy nyugati magyar részéről. Istenem, ahol nem cenzúrázott szövegeket mondanak el, megesik. Oláhozott. Istenem! A régibb szövegekben ez így volt. A helyi lapban elhatároltuk magunkat: ha netán valakit megsértettünk volna, mea culpa! A magyarországi újságok az első három-négy nap leadták a híreket, a Magyar Hírlap még interjút is kért tőlem, a tévé is beszélt róla. Romániában képmagnóra vették a tanácskozást, hetek múlva levetítették, kétszer is. Parlamenti vita vált belőle. A legocsmányabb módon gyaláztak bennünket. Engem személy szerint. Epileptikus vagyok, gróf vagyok. Magyar lap is akadt Erdélyben, amelyik gyalázott, nem csak román. A magyarországi sajtó naponta átvette a rágalmakat, két héten át. Nem volt módom válaszolni. A magyar lapoknak az volt a szenzáció, hogy mit mondanak megint a románok. A sajtónak egy részéből egy dolog hiányzik: a nemzeti szellem. Egyébként magyarul íiják az újságokat, de nem mindig magyar szellemben. Nem a rágalmak újraközlésével van bajom. De tessék teret engedni, hogy válaszoljunk. Mert többszörösen bebizonyosodott, hogy nekünk van igazmik. Hiszen a népek önrendelkezési elvét hirdettük. Azóta ezt vallja a Romániai Magyarok Szövetsége, a magyar kormány is. Ez nem az igaz hírek és a szabad vélemények világa!

E sokféle műfajt, tevékenységet nézve, milyen a napi időbeosztásod?

• Éjszakázó ember vagyok, pedig soha nem voltam lump. Éjfél után kettőig maradok fenn, olyankor elcsendesül a világváros lármája, nem járnak autók, nem nagyon járnak emberek sem — talán óvatosságból —, a panelház föld- szmtjén verem az írógépemet vagy olvasok. Még nem szólítottak nieg, hogy zavarnék ezzel bárkit is. Magamat legfemiebb. Mert jobb lenne hajnalban kelni, miként Móricz Zsigmond, megírni az aznapi penzumot, és utána belevetni mag- mat a város rohanásába. Ettől a rohanástól nem tudom függetleníteni magamat, roppant nagy város és áttekinthetetlen Budapest az én székely szemmértékemhez képest, így aztán reggel kilenc tájban kelek, délig írok és nekündulok a városnak. Szerkesztőségek, barátok, ismerősök, ismeretlenek, mind hozzátartoznak napi életemhez. Meg az Erdélyi Szövetség, melynek immár van székháza is a Belgrád rakparton, egyetlen szoba, de a gondok betöltik műidig. Tudom, hogy cukorbajom, szívbajom úgy kívánná, hogy rendszeresen éljek, mindig ugyanabban az időben étkezzek, és az orvosok hozzáteszik, hogy ehhez nyugdíjasként meg is van műiden lehetőségem. Vagyis: én vagyok az oka, ha nem tartom be az előírásokat? Vagy mégsem én csupán?

Dánéin írja valahol, hogy a honvágy megzavarhatja a test rendes működését. Van honvágyad, vágyódsz vissza az óhazába?

• Vágyódom azért haza. De tekintve, hogy én nem egy helyen éltem le az életemet, a honvágy sem egy helyhez kötődik. Szívesen megyek haza Kolozsvárra elbeszélgetni, de itt jobban érzem magam. Már akkor is jobb volt itt, amikor Kolozsváron éltem. Lehet, hogy ez furcsa dolog, de mondtam neked, hogy ér