Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - INTERJÚ BEKE GYÖRGGYEL: „Zárkózzon föl a nyugati kultúra hozzánk!”
Dózsa György, Mikes Kelemen, Körösi Csorna Sándor, Gábor Áron. Mind székelyek, egyben mind magyarok. A magyar történelem sokkal szegényebb lenne a székelyek nélkül. Jó lenne tudatosítani ezt a magyar közvéleményben. Eljutottunk, lám, az emigrálásig. Azt szokták mondani, hogy az anyaország befogadja, segíti, fölpártolja az erdélyieket. Vissza is lehet szólni: ez igaz, de Erdély nélkül az anyaország nagyon szegény lenne, a magyar kultúrája nagyon hervatag. Nem beszélve most a Felvidék kulturális értékeiről, hisz bizonyos mértékig az is védett volt attól a török pusztítástól, ami itt, Közép-Magyaror- szágon dúlt. A politikában Tőkés Lászlóval értek egyet, aki számtalanszor hangoztatta: hagyjuk már abba, hogy a nyugati kultúrához akarunk fölzárkózni. Zárkózzon föl a nyugati kultúra hozzánk! Nálunk négyszáz esztendős a vallási türelem, Erdélyben ötféle szertartás szerint dicsérték az Istent akkor, amikor a nyugati Krisztus-hívők egymást gyilkolták. Nem igaz, hogy a Nyugat leckét adhat Erdélynek vagy a magyarságnak. Hamarább adhat a keleti "barbár" magyarság leckét a Nyugatnak toleranciából, kulturális tartásból, közösségvállalásból és akár európaiságból is. De térjünk vissza az életedhez, fejezzük be iskoláidat! • Negyvenhatban érettségiztem. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre kerültem, magyar—német—szociológia szakra. De egyetemi tanulmányaimat megszakítottam, mert Uzonban a földek miatt édesapámat kuláknak akarták nyilvánítani, végül meg is tették. Édesapám meghalt. Néhány évig gazdálkodtam. Kénytelenek voltunk a földek egy részét eladni, lovakat venni, két lovat, szekeret, tehenet, miegymást. Gazdálkodtam a katonaságig. 49 őszén vonultam be. Két évig és három hónapig katonáskodtam. Gazdálkodásom idején rendszeresen írogattam. A Népi Egységnek 1945-től külső munkatársa voltam. Előbb Brassóban jelent meg — itt Szemlér Ferenc volt a főszerkesztője —, majd Sep- siszentgyörgyön, ahol Szabédi László vezette. 47-ben a gazdálkodás mellett, egy kicsit abbahagyva, egy ideig belső munkatárs voltam a Népi Egységnél, 48-tól bevonulásomig a Romániai Magyar Szónak dolgoztam. Országos napilap volt. Célja, hogy egységes szemléletet sugározzon, s — szerintem —, a román koncepciót érvényesítse Erdély különféle vidékem. Egységes, országot átfogó napilap addig nem volt. Kolozsváron megjelentek romániai hatókörű lapok, rövid lapkísérletek, de a Romániai Magyar Szó az első nagy példányszámú, országos magyar napilap. Később Előre lett belőle, majd 89 decembere óta ismét Romániai Magyar Szó címmel jelenik meg. Ennek voltam székelyföldi utazó riportere. Nem eseményekről tudósítottam, hanem emberekről, falvakról, üzemekről, csíki fűrészekről írtam. A katonaság után nem mentem haza Uzonba, közben leszereltük a gazdaságot, amit amúgy is tönkretettek kulákadókkal, beszolgáltatásokkal. Bukarestben maradtam, a Magyar Szónál, akkor fejeztem be az egyetemet. A magyar szakon folytattam, ugyanis az 1948-as tanügyi reform után egy szakra állították át az egyetemi tanárképzést. Tanárom volt Szabédi László, akit na- gyon-nagyon szerettem, Jancsó Elemér irodalomtürténész, Antal Árpád, szintén irodalomtörténész, és Szabó T. Attila, akivel később jó barátságba kerültem. Köz
