Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - INTERJÚ BEKE GYÖRGGYEL: „Zárkózzon föl a nyugati kultúra hozzánk!”
• Most, hogy a székely autonómia körül folyik a vita, kértek tőlem egy cikket a székelységről. Azzal kezdtem, hogy a székely az a nemzet, amelyik mindig nép akart lenni, és magyar. Az 1437-es Budai Nagy Antal-féle kelyhes felkelés után megkötött kápolnái béke három nemzet szövetsége volt: a magyar nemességé, a szászoké és a székely nemzeté. De ez a "nemzet" soha nem volt nemzet, nem voltak meg a nemzeti kritériumai. Műidig sanda szándékból akarták önálló nemzetnek minősíteni, leválasztani a magyar világról. A székelység ez ellen 1918-tól határozottan tiltakozott. Addig nagyon büszke volt a székelységére. 1882-ben Szentgyörgyön egy hetilap jelenik meg, az a címe, hogy Székely Nemzet. Tizenkilencben már az a neve, hogy Székely Nép. így jelenik meg 1944-ig. A székelység tiltakozik az ellen, hogy őt külön nemzetnek vagy közösségnek tartsák. Legföljebb olyan értelemben, hogy különb magyar, mint bármelyik más. Ez más régiókban is előfordul. A gömöri vagy a Vas megyei magyar is azt mondja, hogy ő az igazi magyar. A románok ezt műidig ki akarták játszani Nicolae Iorgatól Ceausescuig megpróbálkoztak leválasztani a székelyeket a magyar nemzetről. Ceausescu az 1977-es népszámláláskor létrehozott egy külön rubrikát: a székelyekét. Voltak tehát magyarok, és voltak székelyek. De a székelyek rubrikájába egyezer ember iratkozott be a félmillióból. Van egy jó Ká- nyádi-anekdota. A nagy csíki faluban megkérdik azt az atyafit, aki büszkén mondogatja: "Én vagyok az igazi magyar, a székely." "Mondja, hány szélely volt ebben a faluban a népszámláláskor?" “Egy, de tudjuk, hogy ki." A parlamentben az egyik dobrudzsai román képviselő a székelyekhez fordult, akiket a "magyarok mindig kizsákmányoltak". Nyilván társadalomtudományilag, történelmileg soha nem volt külön székely nemzet, hanem a magyar nemzehiek egy olyan népcsoportja, ága volt, amelyet előretoltak a Kárpátok keleti hágóira, határvédő szerepre. Ezért adtak a székely- ségnek bizonyos sajátos autonóm jogokat, amelyeket szigorúan az államrezon határozott meg. A XII-XIII. századi ellenséges betörésnél nűics arra mód, hogy egy küldött menjen Székesfehérvárra vagy Budára, megkérdezze a királyt, hogy most harcolunk vagy nem harcolunk? Kénytelenek voltak felhatalmazni a székelyek "grófját", hogy ő döntse el a helyi háború és béke kérdését. Egyfajta királyi helytartó volt, ő határozott az ellenállásról vagy a szembeszegülésről. Döntött a háború és a béke kérdésében. Autonóm jogai voltak. A székelység vérrel adózott, katonáskodott. Mert egyébként a középkor a parasztságot nem kötelezte katonáskodásra. Sajátos székely jogok voltak, amelyeket 1562-ben János Zsigmond fejedelem elvett. Már nem voltak időszerűek. Megritkultak a betörések. Habár még a hatszázas években is van tatár betörés székelyföldre. De most már a lármafák révén, amelyeket a hegytetőkön sorban meggyújtottak, az üzenet fél nap alatt megjárta Fehérvárt, hogy harc lesz-e belőle vagy béke. De a székelyek annyira beleélték magukat a szabadságukba, hogy képesek voltak a havasalföldi fejedelemmel szövetkezni és vele együtt harcolni az erdélyi fejedelem ellen, mivel Mihály megígérte, hogy visszaadja a jogaikat. Balkáni hazugság volt, de a székelyek elhitték. A magyarországi nemzetietlen nevelés következménye az, hogy a magyar társadalom ma sem tudja igazából, hogy kik a székelyek. Annyit azért már igen, hogy magyarul beszélnek. Tudják, ki volt Apáczai Csere János, Bolyai János,
