Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - OZSVALD ÁRPÁD: A parkban
megsebzett galamb fekszik a templom kapujában. A parkban Mellszobrod, mintha lebegne a hulló levelek között, az évszázados tölgyfák még emlékeznek méltóságos lépteidre, ahogy mentél hátratett kézzel, szemed a lombkoronák lassú imbolygását köziét te, míg a régi színház pufók angyalkái incselkedtek véled, a tó zöldesszürke vizén vadkacsák, hattyúk néztek kíváncsian, nagy homlokod, oroszlánsörényed alatt életre keltek a szimfóniák, s megjelent a "halhatatlan kedves" messzi képe. Egy elhagyott, törött kőpad, félig a földben a páfrányok között, előtte romantikus váza, melyből rég kilopták a virágot, mohás hátú, arcnélküli angyalka tartja a csonka tárgyat. — Talán te még egészben láttad? A tó fodros vizén a fény, lombok között az árnyék játéka, és zene, zene, zene... Sír egy fekete flóta, húrok rezdülnek a hegedűn, zongora OZSVALD ÁRPÁD
