Irodalmi Szemle, 1993

1993/12 - 35 ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - CSELÉNYI LÁSZLÓ: Hamupipőke lázadása

35 éves az Irodalmi Szemle

irodalomról beszélünk, de említhetnénk Madarászt és Szinyeit, Csontváryt és Fe- renczyt, Fadruszt és Blaha Lujzát, Czinka Pannát és Bihari Jánost, és így tovább a végtelenségig. A jövőre esedékes nagy Balassi-évforduló kiváló alkalom lehetne arra, hogy emlékezetünkbe idézzük ezeket az elfelejtett dolgokat. S itt kellene újra gondolnunk az egész kérdéskomplexumot, s itt kezdeni valamit magunkkal, s nem szüntelenül Mécs és Fábry dilettantizmusát hajtogatni, ezzel bizonygatva (ki e- lőtt?), hogy senkik vagyunk, sőt, hogy nem is vagyunk. (Lásd a dicső emlékű Balla Kálmán elméletét!)

S ha mindezt az Irodalmi Szemle évfordulójának az ürügyén van módunk elmondani, akkor ne feledkezzünk el a jubilánsról sem, noha ez tegnap már külön eszmefuttatás témája volt. Nem most, a harmincötödiki születésnapon, hanem már húsz évvel ezelőtt a tizenötödik jubileum alkalmából is azzal dicsekedhet a Szemle, hogy minden idők leghosszabb életű felvidéki magyar irodalomi lapja. így hát mára immár ez a „minden idők” is vézna, megkopott epiteton csupán, s ha az ég úgy adja, s megérjük a fél évszázados jubileumot is, arra jelzőt már nem is találunk.

Fejezzük be hát csapongó gondolatainkat a jubiláns kapcsán, mert bizonyos, hogy a Szemle e három és fél évtized alatt — bármilyen nehéz körülmények között is — rengeteget tett irodalmunk érdekében, s ha minden jól megy, így lesz ez a következő esztendőkben is. (Hisz maga Hizsnyai Zoltán ismerte el, hogy a jó öreg Szemle sokkal több ifjú toliforgatót fedez fel és közöl, mint deli ifjú Kalligram.)

Tudjuk, az indulás nehézségei után az Irodalmi Szemle a hatvanas években érte el működésének első zenitjét. S itt nemcsak az épp akkortájt, szinte a Szemlével indult Nyolcak nemzedékének a verseire s a hatvanas évek közepén kivirágzó prózánkra (Dobos, Duba, Rácz munkáira) s figyelemreméltó esszéirodalmunkra (Koncsol, Tőzsér, Turczel) gondolunk, hanem a következő nemzedék, az Egyszemű éjszaka — Fekete szél nemzedékének az istápolására is. Az alapító főszerkesztő Dobos s a szerkesztő Koncsol és Tőzsér érdemei e téren elévülhetetlenek. Hisz ekkor indul Varga Imre és Kovács Magda, Zalabai Zsigmond és Tóth László, Grendel Lajos és Mikola Anikó. S noha a következő, a majdnem kétszer olyan hosszú korszak, a normalizáció korszaka, amelynek nagy része Duba Gyula főszerkesztőségéhez fűződik, jóval bonyolultabb volt, mint a hatvanas évek, nincs igazuk azoknak, akik csak egatívan tudják értékelni e korszak Szemle-publikációit s Duba tevékenységét. Jómagam másként látom a dolgokat, s remélem, én látom objektíven, minthogy hetvennyolcig magam sem publikálhattam. Én nem csak a megmaradás érdemét tulajdonítom Dubának, nem csak azt a fegyvertényt, hogy amikor negyedévenként szüntették meg a lapokat, kergettek világgá szerkesztőségeket, Duba Hontfüzes- gyarmatról hozott s Veres Péteren erősödött parasztsunyiságával lapított, s hagyta a fejünk fölött elvonulni az istenítéletet, s a Szemle maradt, irodalmunk tovább tér-