Irodalmi Szemle, 1993

1993/11 - LIBRESSZÓ

ja a cím, de alcímként (s egyben magyarázat­képpen is) ott áll a megállapítás: Kény­szerpályák ívén. Aki ismeri a múlt század második felének és a XX. század máig ívelő időszakának magyar történelmét, az aligha­nem már itt gyanítja, miféle kény­szerpályákról fogunk olvasni a könyvben. De a problémát nem ez jelenti, hanem az, hogy sikerült-e az írónak az egyéni sorsok és tragé­diák bemutatásával egyszersmind az egész nemzetet sújtó katasztrófák méreteit is hite­lesen érzékeltetnie, s pontosan kijelölnie azt a kényszerpályát, amelyet a magyarság tényle­gesen bejárt. Ha a szerző valóban ezt a célt tűzte ki maga elé, akkor rögtön le kell szö­geznem, hogy ez irányú igyekezete nem iga­zán sikerült. Az általa kiválasztott típusok — a vidéki városok középosztályának jellegzetes figurái — csak egy kis rétegét alkotják a tár­sadalomnak, bár sajátos helyzetüknél fogva talán a legkiszolgáltatottabbak és a leginkább sebezhetők... Ám semmi sem támasztja alá, hogy Csáky tényleg egy ilyen igényes panorá­mát kívánt volna megrajzolni, ezért ne is kér­jük rajta számon az elmaradt eredményt. De sajnálatos módon az általa életre hívott hő­sök sem mindig képesek hús-vér testet ölteni, s ez kiváltképp a Ferencek egymást követő nemzedékére vonatkozik. Csáky íróként a helyszínek és a helyzetek leírásában erős, bár a hajdani császárváros, a boldog békeidők bágyadt napsütésében für- dőző Bécs hangulatában sok az utánérzés; mintha a korabeli filmfelvételek és olvasmá­nyélményei vagy éppen Szabó István Redl ez­redes című filmjének idevágó kockái ihlették volna a kelleténél erősebben. Ugyanakkor csak sajnálhatjuk, hogy Mitzi kisasszony és (II.) Ferenc szerelmének külső története sa­játos „időtechnika” alkalmazása miatt moza- ikszerűen jelenítődik meg. A szerelmesek belső kapcsolatának ábrázolása viszont már több holmi leírásnál, bízvást nevezhető lélek­tanilag hitelesnek. A regény igazi főszereplője termé­szetesen a „jelen időben” élő B.D.G., akit kü­lönböző szituációkban láthatunk, s az ő tudatában elevenednek meg a múlt esemé­nyei is. B.D.G. egy jellegzetes közép-kelet­európai értelmiségi, aki egy idő után felisme­ri, hogy az egypárti diktatúrában nem lehet társadalmi karriert csinálni úgy, hogy közben tiszta maradjon az ember. Szakít befolyásos apósával, de nincs maradása a felesége és a gyermekei mellett sem, mert úgy érzi, béklyó­ba kötik őt. Csak sejtjük, hogy az egyik konf­liktusforrás a férfi és a nő eltérő nemzetisége. Ezt a motívumot ugyan az író végül is nem domborítja ki, de van a regénynek egy jelene­te, amikor a főhős meglátogatja egykori egye­temista évfolyamtársát, akin, miután a rendszerrel való azonosulás és önfeladás jel­legzetes tüneteit tanulmányozza, megdöb­benve tapasztalja, hogy az a szolgalelkűség olyan fokára jutott, hogy már azt is termé­szetesnek tartja, ha a gyermekei egymás közt szlovákul beszélnek, jóllehet sem őneki, sem a feleségének nem ez az anyanyelve. B.D.G. egyébként nem a világban céltala­nul lődörgő passzív ellenállók fajtajáből való, hiszen megtalálja önmegvalósításának eszkö­zét és terepét, ami nem más, mint a néptánc. A regény utolsó részében egyre zaklatottabb belső monológok és képmontázsok érzékelte­tik az olvasóval, hogy B.D.G. számra a ma­gyarországi tévéfellépés szinte életbe vágó fontosságú. Afféle danse macabre motívum ez, amely lezáratlanságával egyszerre jelzi a közép-kelet-eurőpai változások bizonytalan végkifejletét és B.D.G. sorsának további ala­kulását. Csáky Pál főhősének szembesülése a tör­ténelemmel végeredméynben szükségszerű­en közhelyszerű evidenciák felismeréséhez vezet. A regény vitathatatlan értéke, hogy ezt a múltvizsgálatot nagyfokú objektivitással és kellő önfegyelemmel végzi, s így bátran roko­nítható Grendel Lajos Éleslövészet és Galeri című regényevei, ugyanakkor nem hallgathat­juk el, hogy a kötet formai szempontból nem hibátlan. Az idősíkok váltogatása sokszor za­varóan hat, az egyes részletek nem illeszked­nek szervesen egymáshoz, s egy-egy „belépő” olykor funkciótlannak is tűnik. Mindent egybevetve azonban Csáky Pál első könyve több puszta ígéretnél, s bár nem kenyerem a jósolgatás, meggyőződésem, hogy íróként még sok mondanivalója van.

Next

/
Thumbnails
Contents