Irodalmi Szemle, 1993

1993/11 - KÁLNÁSSY TIBOR: Külső és belső határok ellen

Külső és belső határok ellen

kiindulópont számára éppen a bőr színe. Az ő szövegeiben a bőr szimbólummá, metaforává, költői képpé válik, s lényegében a másság, a különbözőség — a férfi és a nő, a néger és a fehér, a beteg és az egészséges ellentétének a kifejezése. E szimbólumrendszer csúcsteljesítménye a Die Schuppenhaut.

De a különbségek áthidalását, a fekete és fehér bőr közti „konszenzus” keresését szolgálja a két gyermekhősről — a Bíróról és a Bibának is becézett Barbaráról

— szóló könyv is. Biba európai, svájci fehér kislány, Biro afrikai, guineai néger fiú. A leány tízéves, a fiú tizenkettő, s kalandokkal, egzotikummal, feszültséggel, de nyugati mintájú intellektualizmussal is telített légkör veszi őket körül.

Intellektualizmuson itt a nyelv lehetőségeinek maximális mértékű kihasználását értjük. A nyelvvel folytatott játék, a szójátékok az intellektuális próza különleges ízét kölcsönzik a könyvnek, de ugyanakkor a gyermeki valóságlátás uralkodik a műben.

Igen, a nyelvvel való játék ennek az írónőnek tökéletesen kidolgozott módszere. A „túlsó partról” érkezik, tehát jobban lát — felfedez, elemez, először az ekvivalenseket, az egyezéseket keresi, s ha ilyesmit nem talál, az ellentétekre vagy az ellent- modásokra és a specifikumokra veti magát. Anyanyelvéről (a szlovák nyelvről) például azt állapítja meg, hogy a némettel szemben a zeneiség, a költőiség és a pontatlanság (talán az alaposság hiánya is) a jellemzője. A német olyan nyelv, amelyre

— az igékkel szemben — a főnevek dominanciája a jellemző. Brežná ezt úgy éli meg, hogy a szlovák nyelvet (s a többi szláv nyelvet is) bizonyos „női elemek” hordozójának érzi, ezzel szemben szerinte a német nyelv a maga rendezettségével a „férfi” elvhez „húz”. Csakhogy amint az írónő állítja, a művészi nyelv nem más, mint az elveszett gyermekkori nyelvi játékok keresése ("isi die Suché nach den ver- lorenen Sprachspielen"). Röviden: az írónő a német szójátékait a főnevek alapján alkotja meg, holott eredeti impulzusai az anyanyelvéből indulnak ki, s abban — a szójátékok alkotásánál is — az igék élveznek elsőbbséget. (A „Slovan”, azaz szláv annyit tesz, mint „slovo”, „sloveso”, vagyis szó, ige.) Ez persze bizonyos akadályokat jelent majd a jövendő fordítóknak, mondjuk a Biro und Barbara című regény fordítása során is.

Szemléltetésül példákat is bemutatunk. A regény elején leírást olvasunk, amely Barbarának és édesanyjának Európából Afrikába repülését örökíti meg. Egy ellenszenves férfit itt a főhősnő „Kratermensch”-nek (kráterember) nevez, a rokonszenves légikisasszony a Láchelnmensch (mosolygó ember), s később a nagykövetség bürokrata embere (ruházata alapján) a Tennismensch (teniszember) nevet kapja. A szójátékok csúcsa a könyvben azonban a Die Nachl ist nichtzum Schlafen da (Az éjszaka nem alvásra való) című fejezet befejezése, ahol a napnak hét megnevezése fordul elő, melyek két vagy több szó összetételével alakultak ki (Milchstrassentag — tejútnap, Botschaftstag — követségnap, Fluchtiag — menekülésnap, Mama-ist-bö- se-geworden-Tag— Mama-dühbe-gurult-nap stb.).

A mű üzenete azonban elsősorban a tematikai szintben: a környezet egzotikumában, a gyermeki szemlélet és látásmód által összekapcsolódó különböző világokban, e szemlélet és látásmód tisztaságában és romlatlanságában stb. rejlik. Külön