Irodalmi Szemle, 1993
1993/11 - GÁL SÁNDOR: Nyelvtörvény és kacsavadászat
Nyelvtörvény és kacsavadászat Szlovákia határait garantálja, hogy abban Szlovákiáról külön nem tesznek említést. Vagyis egy önálló szlovák állam esetében olyan helyzet állna elő, amely a területi kérdések újraértékelését is felvethetné. És egy népszavazás, ki tudja, milyen eredménnyel végződhetne?! Esetleg kiderülne, hogy a Ronyva nem hajózható folyó. Be- neš annak idején ennek az ellenkezőjét állította... augusztus 17. Délelőtt főzés, mert Évának megint „hosszú napja” van — azaz 32 órás ügyelete, az utolsó ebben a hónapban. M. P. hívott Pozsonyból, hogy az Együttélés lapja — Az Idő — úgy-ahogy sínen van, hogy 27-én vagy 28-án megint összeülünk. Vagyis a szeptemberi kezdés egy hónappal eltolódik. Mindegy, azazhogy nem mindegy, csak hát még így mindig jobb, mintha semmi eredménye nem volna erőfeszítéseinknek. Mama holnap lesz 71 éves. Küldtem neki táviratot. Délután Gy.-vel az ungi népmesegyűjteményről írott opusát véglegesítettük. Aztán kimentem Buzitára. B.-ék már lassan kiköltöznek a lakásból. E. azt mondta: „holnap már az új házban alszunk”, és elkezdett pityeregni. Próbáltam vigasztalni, hogy azért új házba költözni mégiscsak öröm — hiába. Aztán összeszedtem az érett paradicsomot meg az almát. A paprika a nagy hőség miatt alig nő; olyan, mintha bőrből volna. Este a hími tavakon megkezdtük az idei vadkacsavadászatot. Nincs sok kacsa, de azért még mindig elegendő ahhoz, hogy az embert emlékeztesse arra, hogy egykor micsoda vadkacsa-paradicsom volt ez a tó. S az is jóleső érzés, hogy nem felejtettem el a sörétlövést, ami annyit jelent, hogy a körülményekhez képest szépen pottyant a kacsa. Sajnos, a vadászat végét egy iszonyú felhőszakadás elrontotta; bőrig ázva jöttem haza. Sebaj. Nagyon kellett már az égi áldás. A kert pedig ma két igazi locsolást kapott. Lehetséges, hogy paprikaszárakon valóságos paprika nő majd a zápor után? augusztus 18. Az éjszaka hatalmas szélvihar meg pár szem eső. Ezt abból tudom, hogy igen rosszul aludtam — pontosabban: alig aludtam valamit. A hirtelen jött időváltozást a rossz — vagy egyre romló — gerincem igencsak megérezte. Erre mondta az én Gy. Gy. komám, hogy ennek egyetlen orvossága van: el kell viselni. Hát most ezt teszem: elviselem. Igaz, megkísérelték már néhányszor rendbe rakni, de egy idő múlva a csigolyák „visszaálltak” az eredeti állapotukba, annak minden jelével, fájdalmával. Követzkezésképp Gy.-nek van igaza. Vele is igen régen találkoztam már, holott ideje volna egy jót beszélgetni — és vadászni is — együtt. Csak hát ket- ten háromfelé császkálunk az országban és az időben, holott azt hittem, vénülvén mindkettőnknek több lesz az ideje a közös barangolásokra. De a „helyzet” más; s a felvállalt — közösen vállalt — feladatokat el kell végezni. Nincs más lehetőségünk. És jó, hogy így van. Etse még lementem a hími tavakhoz, de a tegnapi lövöldözést a vadkacsák rossznéven vették, s egy-kettőre eltűntek; szép magas repüléssel nyugod- tabb horizontokat kerestek maguknak. Csakhogy — s ez a kacsanemzet tragikus tévedése — ilyen horizont ma nem létezik.
