Irodalmi Szemle, 1993

1993/11 - GÁL SÁNDOR: Nyelvtörvény és kacsavadászat

Nyelvtörvény és kacsavadászat

jöttek látogatóba. Lajos kéziratot hozott; recenziót az Ungi népmesék és mondák-_ ról, amely Géczi Lajos műve.

augusztus 13.

Délelőtt írtam, aztán Gy. recenzióját olvastam újra át. Kicsit szétszórt, túlírt, de ha itt-ott a fölösleget elhagyjuk, jó lesz. Egy csomó megválaszolatlan levelet kellene megválaszolnom, de valahogy mindig elodázom az írást; majd holnap vagy holnapután. így aztán csak nő a restanciapakk. Délután Máté Laci meg Miliczky Joli; a Keleti Napló 8-ik számát igyekeztünk összerakni. Több ígért kézirat nem érkezett meg, így a véglegesítést szerdára halasztott uk. Aggasztóak a lap kiadásával kapcsolatos gazdasági feltételek is. Az idén abból a pénzből, amit sikerült összekoldulnom, a hátralevő számok nyomdaköltségét még tudjuk fedezni. De mi lesz jövőre? Negyven év után sikerült a keleti régióban egy független magyar lapot létrehozni, de kérdés, hogy a mai — és a holnapi — társadalmi körülmények között képesek leszünk-e megtartani?! Nem tudom, mert nem is tudható. M. L.-t megpróbáltam rávenni, írjon recenziót a Vergődő Szélről (Kárpátaljai Magyar írók Antológiája), de egyelőre nem vállalta. Talán majd később.

Sándorka már napok óta rágja a fülemet, hogy egy éjszaka aludjunk kint a lánci vadászházban. Estefelé összepakoltunk, s mentünk ki az erdőbe. Este felültünk a közeli magaslesre, mert a nagy szárazság miatt cserkészni nem lehet, de Sandri nem bírta sokáig, elálmosodott. így hát lefektettem. Mivel többen voltunk — még csehországi vendégünk is akadt —, eláltuk az erdő alját, ahol még fekszik a levágott búzaszalma. Egy gombnyársas bakot láttam, semmi mást. Hajnalban négykor keltünk, s a pirkadatban láttam a tarlón végigvonulni egy egész kondát; négy-öt anyát malacaival s a tavalyi süldőkkel. Hetvenig számoltam, aztán feladtam. A cseh vendégünk két lövést is leadott. Később kiderült, hogy egy süldőt megsebzett. Napfelkelte után keresni indultunk, jó vérnyom volt, Sándor is jött, s mintegy negyedóra múlva a süldő megkapta a kegyelemlövést. Az előbb értünk haza, én fáradtan, kialvatlanul, Sandri pedig teli vadászélményekkel. Egy ilyen hajnalért érdemes kint maradni az erdőben. Még most is. S még sokszor. Amíg lehet.

augusztus 14.

A mai nap „üres”. Vagy ha pontosabb és valósághűbb akarnék lenni, akkor azt kéne mondanom, hogy a kialvatlanság eltompított. Ami nen is volna baj, mert hisz az ilyen „tompult” napok és órák is az élet(-ünk) részei; közben még talán pihen is az értelem... Ámbár ki tudja?! A lényeg, hogy ilyenkor néha sikerül egy-két jó percet is kifogni, de csak egészen ritkán. Ha így adódik, abból rendszerint vers lesz. Ma azonban a ráció felé tolódik el minden. Valamiféle megnevezhetetlen várakozás érik bennem — vagy rajtam kívül? —; a jófene tudja követni az értelem cikcakkjait... Inkább vissza a tennivalókhoz: két levél jött ma — két meghívó. Egyik Romániába invitál egy nemzetközi magyar (!) pedagógustalálkozóra; csak hát az a bökkenő, hogy én nem vagyok pedagógus, nem is értek a pedagógiához, következésképpen mit keresnék én ott? A meghívót továbbadom a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetségnek: küldjenek ki három arra érdemes tanárt. A másik meghívó Leninvárosba