Irodalmi Szemle, 1993
1993/11 - RÁCZ OLIVÉR: Ütődöttek
v* i.ftrw g\m t Jti*Äv Ütődöttek Az egészséges alma, ha szép fényesre dörgölik, kelendő portéka. Ha ütődött — selejtáru. Az ember, ha ütődött, a maga módján akár boldog is lehet. Viszont, ha eléggé dörzsölt, nagyon sokra viheti. Dörzsöltnek lenni célszerűbb. Pudingfejű Wilson kiadatlan naplójából A város peremvidékén, ahol születtem, s ahol gyermekéveimet töltöttem, a két világháború között beállott viszonylagos szélcsendben — általában — amolyan ütődött alakok éltek. Na, vigyázzunk: nem állítom, hogy bolondok, eszementek, kelekó- tyák, félkegyelműek, hülyék — egyszerűen csak ütődöttek. Mint például Keszege úr, aztán Tekés, Fáraó, Púpos, Kleinúr (egy szó!), Ferdepofájú, Ibolyka vagy Lovász. És még sokan mások. A város peremén, ahol születtem. Úgy gondolom, róluk is írni kellene végre. Az ütődöttekről. Még akkor is, ha az idők során lassan már a múlt jótékony ámya lepi be őket. Mihez is kezdenénk, ha olykor előlopakodva hajdani ifjúságunk megfakult hátteréből nem lopnának némi derűs színt kopár életünkbe, sivár világunkba. Szívből remélem, senki sem kárhoztat majd érte, hogy néhány sorban megemlékezem róluk. Ők, az érdekeltek — már akik élnek közülük —, semmi esetre sem: büszkék lesznek rá, hogy megörökítettem nevüket, alakjukat és cselekedeteiket. A következő oldalakat — illő kegyelettel és szeretettel — Keszege úr halhatatlan és sugaras emlékének szentelem. Egy ütődött
