Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Tóték — regényben, színpadon és bennünk

Tóték — regényben, színpadon és bennünk

— Zseblámpát tesznek a szájába, hogy ne ásítson, úgy tűnik, hogy ekkor’ már betelik a pohár.

— A budi mentőötlet, menekülési kísérlet, látszatra az egyéni szabadság érvényesítésének szigete, konfliktusoldó tér, menedékhely, groteszk módra le-, illetve felfokozva.

— A margóvágó a leghatározottabban funkcionáltatott tárgy a műben, metanyelvi vonatkozása is van. Fent taglaltuk, mennyire bénítja a gondolkodást a zsarnokoskodás, a félelem. Tót ilyen állapotban, a félelemtől megbénulva jön rá a gyermeteg megoldásra: „ha a margóvágó kicsi, akkor nagyobbat kell csinálni”. Ebben a jelenetben az emberi méltóság torzításának mélypontját látjuk. Nem véletlen tán, hogy a döntés csúcshelyzetében ez a margóvágó újra előkerül. (Amikor hősünk eljut arra a pontra, amelyen túl már nem alázható meg, mert fellázad, mert cselekszik, a dolgok természetes rendjének érezzük, hogy a saját szerkesztésű margóvágóval négyeli fel immár az általános zsarnokság fogalmává hiperbolizálódott őrnagyot. De Tót és a Tótok sziszüphoszi sorsa beteljesedik: már a tett is értelmetlen.)

A dráma szereplőinek zárt viszonyrendszerében Tót lázadóbb karakter, mint a novellában; kisszerű ugyan, de főhős. Ellenpárja az őrnagy, általa a terrorizálás eszköztárának széles skáláját mutatja be a mű. „A zsarnokság légkörében az ember sohasem közvetlenül az illetékestől tudja meg, mi a bűne, hanem közvetítőkön keresztül, akiket a zsarnok ezzel vagy azzal manipulált”— mondja találóan Bécsy Tamás.

Erre az utóbbira példa a bokaharapás körüli dialógus:

„Tótné: Ugyan már! Apád nem harap. Csak arra kérünk, édes jó Lajosom, hogy légy kicsit elővigyázatosabb.

Ágika: De azért, ha nem tetszik haragudni, az apu egy kicsit sokáig időzött az asztal alatt. "

S egyre folytatódik a behódolás, az önérdekből eredő önmanipuláció. Az őrnagy már unatkozik, szeretne valamit csinálni: „Nem hiányzik magának valami?”— kérdezi Tótot. S aztán sajátságos metanyelven folytatja: „Én a tevékenység hiányának káros következményeire akartam rávezetni. (Értsd:: nem jó a nyugalom, mert elszabadulnak a tiszta gondolatok.) Egy sötét szobában a legkisebb nesz is megsokszorozódva hangzik... a semmittevés úgy hat a szervezetre, mint a sötétség a hallószervekre. Felerősíti a belső neszeket, káprázatokat okoz a látómezőn, zúgást idéz elő az agyban. A katonáimmal, ha nincs semmi elfoglaltságuk, mindig levágatom és visszavarratom a nadrággombjaikat. Ettől helyreáll a lelki egyensúlyuk. Remélem, most már értik, hogy mire céloztam az előbb?” — Tóték persze nem értik, hisz két különböző nyelven beszélnek: „Ha a mélyen tisztelt őrnagy úrnak le vannak szakadva a nadrággombjai, mi azokat az Ágikával rögtön visszavárjuk”— mondja Mariska.

Az őrnagy magatartása a zsarnoki lélek teljes regisztere: megsértődik, követel, elrohan, fenyegetőzik, megbocsát; hol ünnepélyes, hol ideges, hol