Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Tóték — regényben, színpadon és bennünk

LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT

felpezsdül. Tót pedig egyre komorabb, lassúbb, ügyefogyottabb, csendesebb, zavarodottabb.

Az írói instrukciók is következetes mutatói lelkiállapotuknak, fizikai tartásuknak, tetteiknek.

Pl.: Tót dúltan körülnéz, aztán megtörik, bemegy az őrnagyhoz. Mariska és Ágika feszült várakozással nézik az ajtót.

Őrnagy: besiet, barátságosan magával tessékeli Tótot: „Nem történt semmi. De mielőtt dobozolni kezdenénk, kijelentem, hogy csak akkor vagyok hajlandó hozzálátni, ha ez mindnyájuknak egyformán örömet szerez”.

Paradoxonok, váratlan, megdöbbentő elemek váltakoznak az őrnagy „beteges” magatartásában: „néha elábrándozom rajta, milyen jó lenne, ha még több, sokkal több ember foglalkozna dobozhajtogatással. Egyszer talán eljön az az idő, amikor rávehető lesz az egész emberiség”.

Nem egyetlen példa abszurd és groteszk szimultán együttélésére a dráma helyzeteiben és nyelvezetében az olyanféle jelenet, mint amikor Cipriani kényszerzubbonyba bújva mondja ki objektív ítéletét, mintegy felülnézet- ből: „Ennek az átkozott háborúnak és ennek az egész, átkozott világnak is vége lesz!... És akkor a maguk őrnagyát fel fogják akasztani. A maguk őrnagyának a parancsnokát is fel fogják akasztani... És akkor mindenki akkora lesz, amekkora, szabad lesz aludni, ásítani, még nyújtózkodni is”.

Váratlanul csap le a drámavégi abszurd párbeszéd is: „Háromba vágtad, édes jó Lajosom?... Nem. Négy egyforma darabba vágtam. Talán nem jól tettem?

— De jól tetted, édes jó Lajosom! Te mindig tudod, mit kell csinálni..."

Az Örkény-dráma az értékevesztett én, a Tót- és őrnagyvolt drámája. Voltaképpen minden hőse negatív, akik taktikáznak, kompenzálnak, torzult ismeretek birtokában, torz beidegződöttségekkel cselekednek, teremtenek (teremtenének) autonóm világot maguknak, s minden kitörési kísérletük kudarc. E kisszerű világban meghal az idill és a harmónia, látszatok és ellentmondások egymásra licitálnak, fellazul az erkölcsi értékrend, felerősödik az értelmetlenség, a bizonytalanság s a viszonylagosság. A kivezető út csak valamiféle jó szándékú fantáziavilág vagy a tiszta ráció volna (lehetne).

A groteszk dráma — funkciójánál fogva — a tagadás drámája. Mégis vagy éppen ezért: Örkény művét olvasva, játszva vagy látva „igenért” kiált olvasói, színészi s nézői létünk egyaránt. Noha kozmoszi, magyar és egyéni önvállalásunkat a tragikum és komikum mérlegére dobja a mű, s noha e két ellentét feszültségük kisülésekor megsemmisíti egymást, a robbanóerő olyan pontra lök bennünket, amelyről van és lesz módunk és önkényszerünk felemelkedni. Ha tragédiánk komikus értékrendbe fullad is, felvállaljuk képtelen, értelmetlen cselekedeteinket, azaz önmagunkat, s megmarad bennünk valami jó szándékú kétely, avagy hit. — Örkény paradox hite.

Országok szellemisége, rendezők, színészek döntöttek más és más megközelítéséről a műnek, s az amatőr színjátszás is kulcsműként kezeli. Az