Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - MARTIN KASARDA: (talán) Az utolsó vacsora
MARTIN KASARDA melegben. Állítólag megígérte Pilátusnak. In vino veritas, barátocskám. A júdeai rendőrség fejével semmi körülmények között sem kötnék üzletet. Virradatkor minden táj szép. Ihletadó. Jézus megkért, szavaljak neki a verseimből. Titkon vártam ezt a pillanatot, mert írtam egy új verset, ezúttal a bibliai zsoltárok és himnuszok szürrealista utánzatát: Krisztus Jézus született Megint egy szerencsés szülés, az istenit! És állítólag izé — fiú Olyan picike Nemi szervecskéje van És fellélekzett az egész világ Mert ezt a balfácánt Örömünkre keresztre feszítik Sírjunk egy sort, örvendezzünk Hogy tovább élünk mint ö És túléltük A rothadó kapitalizmust is Na, nem kitűnő? De igen. Jézus dőlt a nevetéstől. Bár az utolsó szavakat magam sem értem, az asztalunk körül vidáman táncoló fedetlen keblű szajhák özöne meggyőz róla, hogy a versben nem hiábavalók. A művészet és a hölgyek viszonya mindig önkívületbe ejtett, és ez később is így lesz. Azt hiszem, hogy az esztétikában és az erotikában nem csupán a kezdőbetű közös. És a végződés. De nem is csak a pénzügyi kapcsolat, mert a pénz nem az esztétikai lobby hobbija. Egy topánkából iszom a vörösbort, s alig tudok félrehúzódni. A keblek és a székek elől. Jézus verekedést provokált. A rómaiak megtaláltak bennünket. Ez egy olyan városban, ahol két éjjeli bár van, nem is olyan nehéz. Inkább az lep meg, mennyire túlerőben vannak. Nem tartom tisztességesnek, hogy tizenkét apostolra és egy Krisztusra egy egész római század támad rá. Az erőszak filozófiája, amelyet már kegyeskedtem megszokni ama néhány évezred folyamán, amióta a gondolkodó világban csavargók, mindenütt ugyanazt az arcát mutatja. Nekem van igazam, mert fegyverem van. Egy kissé sajnálom Jézust, hogy ő is így végzi. A dulakodás viszonylag tüdővészes tempóban folyik. Mindent értek. Jézus a hatalom hálójába került. Kajafás, ez a hitehagyott antiszemita, tőrbe akart bennünket csalni. És az üldöző rómaiak kapóra jöttek neki. Nesze, kiáltom, s bár gyűlölöm az indulatokat, az arcába vágom az erszényt. Benne van a harminc ezüst, amellyel megvesztegetett, hogy hozzá menjünk. Néhány fejemre mért ütés után felsejlik bennem, hogy ezt nem kellett volna.
