Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - MARTIN KASARDA: (talán) Az utolsó vacsora

(talán) Az utolsó vacsora

Feküdtek már önök összeverten a földön? Nem? Bár Jézus azt állította, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, saját tapasztalataim alapján ezt nem javaslom. Keresem őt, de nem látom. Tekintetem a térdelő Péteren akad meg, aki konokul bizonygatja, hogy nem ismeri Jézust. Pilátus emberei ugyancsak kellemetlenek a keresztkérdéseikkel. Nem csodálom Pétert, hogy megtagadja mesterét. Most becsszó, önök vállalnák a főnöküket, ha megtudnák róla, hogy sikkasztott?

Felhörpintem, amit még lehet, s amíg a székekkel nem vernek szét mindent. Hiányzik az alázat. Jézus, ez a megrögzött emberbarát, legalább illemtudó, hagyja a hajléktalanokat tisztességesen hajléktalankodni. Nem úgy, mint ezek a romboló római katonák. Az alkohol vérszintje növekszik.

Mint részeg bárka imbolygok kifelé. Egyeseknek nincs lelkiismeretük. A kijáratnál a helybéli söpredék várja Jézust, és hangos szóval követeli keresztre feszítését. A vécében elbújva egy nyíláson át látom, amint Pilátus mossa a kezét. Érzem, hogy erről a helyről el kell iszkolnom. Egyetlen reményem az álvás. Lidérces álmomban az az érzés kínoz, hogy valamit elszalasztottam. Nem is egy eseményt, egy lehetőséget, hanem egy döntő pillanatot. Felriadok. Olyan érzés gyötör, mint amikor valaki nem biztos benne, hogy az ágy, amelybe lefeküdt, azonos-e azzal, amelyben felébredt. Kételkedem saját létemben. És álmodom önöknek, vagy önök nekem? Elszunnyadok. Verítékben úszva ébredek, mint a legforróbb nyárban. Semmit sem látok. Lehet, hogy megzavarodtam. Már harmadik órája nem látok, nem érzékelek semmit. El, el innen, e falak közül. Meg kell szabadulnom a szorongástól, a bűntudattól. El kell futnom önmagam elől, az önvád elől — parancsolom magamnak, de nem fogadok szót.

És ordítok.

Ordítok, visszhangként válaszolok egy ismerős hangnak, egyetlen mondatot kiáltozom:

— Eli, éli lama sabaktáni?

Ezután felakasztottam magam, jóllehet ettől fölöttébb undorodom.

(Részlet Az alacsonyabbrendűség története című készülő műből)

A. Szabó László fordítása