Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Mohai V. Lajos: Egy cseh prózaíró mentalitása (Ota Pavel műveiről)

Mohai V. Lajos

milyen apátok van!” Popper megszégyenül, ökölvívó módszerrel próbál elégtételt venni, de a doktor úr éppen szabadságát tölti Olaszországban; hozzá még vacsorára ponty kerül az asztalra, az, amelyik a legdrágább egész Közép-Európában.

Ha eddig tartana a történet, kedves (és feledhető) olvasmány maradna csupán; az elbeszélő azonban nem engedheti meg, hogy némi rokonszenv mellett ugyan, de mégiscsak a szánalom érzése kerekedjék felül bennünk Popper iránt. A valóság—Popper jellemét és a hétköznapi kisvilág szerkezetét tekintve — kiigazításra szorul; ahol minden megtörténhet, ott mindennek az ellentettje is igaz lehet: az író prózát ír, irodalmat csinál; fölhasznál sok mindent, ami a keze ügyébe kerül, még olyan idejétmúlt dolgot is, mint a csattanó: az történik ugyanis, hogy évek múltán Jakubčík doktor úr egy hűtőszekrényt szeretne vásárolni Poppertől. És Popper most már nem marad adós; a hűtőszekrényt — belsejét kivéve — egy üres ládává változtatva küldi el a megrendelőnek, így a doktor úr vásárolt egy szerfölött drága nyúlketrecet, a legdrágábbat egész Közép-Európában.

Popper személyisége domináns tényező abban, hogy az elbeszélő gyermekkori világának valóságképe jelentéssé gazdagodott; kitölt minden hézagot utólag is, amikor Pavel mát tudatában van az élet esetlegességének, a dübörgő civilizáció könyörtelenségének. A múlt visszahívása ugyanis nem az elsüllyedt aranykor sztereotípiájára épül. Pavel okosabb annál, hogy ebbe a csapdába óvatlanul belesétáljon. Ezt a megoldást idegennek érzi, a világhoz való tartozás érzelmi indítékait hamisítaná meg vele. Mintha Vančura Szeszélyes nyár című művéből (ez a modern cseh próza egyik típusának paradigmatikus alkotása) valami ott lebegne Pavel könyve fölött; a Szeszélyes nyár atmoszférája egy kicsit beszűrődik ide is, persze a jópofa banalitások egészen másként hatnak ebben az erőtérben. A közösségvállalás az elbeszélőt aktív szereplővé avatja akkor is, amikor még nem lehetne az események részese, gyermekkorának a kezdetén, amikor tehát még nem értheti meg az élet disszonáns hangjait; amikor tehát még nem értheti meg az élet disszonáns hangjait; nem áltatja viszont az olvasót azzal, hogy mindent úgy élt át egykoron, ahogyan leírta. Felelőssége nagyobb annál, hogy olcsó fogással győzködjék. Az Apa alkatának, a család életének és környezetünknek sok olyan vonása van, amely csak az írás jelenidejében vált kézzelfogható valósággá Pavel számára; ezért szólni kell arról is, hogy az emlékezés tükre mit mutat meg a múltból az elbeszélőnek, és hogyan töredezik szét óhatatlanul — mégis.

„Pontyok a Wehrmachtnak”

Valójában a kitárulkozás teszi rokonszenvessé Poppert, az az emberi mentalitás, amely a lélek fiatalságából ered nála. Meghatározó eszménye az életteljesség; amit magával cipel, abba persze nagy adag vásári jókedv is vegyül, de ha kiderül rászedettsége, hőssé válik a valóságban. Igaz, nem nagyobbá, mint Hrabal két forgalmistája a Szigorúan ellenőrzött vonatokban (ne feledjük, hogy Hrabalnál többet — hamis mítoszok összetákolása nélkül — nehezen lehet elmondani a közép-kelet-európai kis nép gondolkodásmódjáról a megszállók elleni küzdelmet illetően). Pavel a Pontyok a Wehrmachtnak és a Szép őzek halála című elbeszélésekben az egész fasiszta gépezet szellemével apját állítja szembe s az ellenállás mindenkori történeti és emberi lehetőségére hoz ezzel példát; ez a két novella azt is megfogalmazza, hogy a ” Wehrmacht világtipró csizmáival” folytatott küzdelem sem máshol, mint a folyóban, a halastóban nyeri el jelképes értelmét, vagyis az élet megszokott rendje a tét. Tágabban: életünk egymáshoz fűződő napjainak természetessége, ahol ott szürkéink a bánat, de fölfénylik az öröm is.