Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Mohai V. Lajos: Egy cseh prózaíró mentalitása (Ota Pavel műveiről)

Egy cseh prózaíró mentalitása

legerősebb szál, mivel az ügynökapa egyéniségének bélyege ott van az elbeszélőén is; passziója—a halak, halastó, a Berounka folyó menti elégikus táj, Prošek és a Felderítőhöz címzett fogadó — így válik kárpótlássá a betegség által korai elmúlásra ítélt író számára.

Áradó, eleven evilágiságában bontakozik ki a család története a novellákban; középpontban az Apa felajzottsága áll, szédülete és szenvedélye, melynek egyfelől a humor és szeretet, másfelől az alkatából következő bohém természet a forrásvidéke. (Később—látni fogjuk —, a protektorátus éveiben, a ’’Wehrmacht világtipró csizmái alatt” ezek a tulajdonságok kölcsönzik számára a bátorsághoz és az ellenálláshoz szükséges belső erőt.) A cseh kisvilág hamisítatlan körvonalai rajzolódnak ki a Popper család hétköznapjaiban az első köztársaság idején, ahol a közember méltósága az egyik legfőbb érték. De védelmezendő érték is egyúttal, különösen azok részéről, kik a mérhetetlen önbizalommal rendelkező, izgága Popper mellett élnek; mindenekelőtt az Anyának; Popper kissé széteső egyéniségének, túlhajszolt vágyainak — amin itt-ott még az önzés is átüt — ugyanis legtöbbször ő issza meg a levét. Popper harsány lelepleződése, mint ez a Svédország szolgálatában című novellából kiderül (ahol a hűtőszekrény- és porszívóügynök a nagyhatalmú vezérigazgató feleségének kegyeiért áll csatasorba), legfeljebb megszokott mederbe tereli a család életét, s a nehezen kiküzdött jólét visszatérésével kecsegtet: ”A legelégedettebb lény anyánk volt. Beteljesedtek szavai, hogy apuka nem hódítja meg a Mount Everestet. És a spájzunk megint feltöltődött, és kezdett megint jól menni nekünk.” A gyakorlatias érzékű Anya és a világhódító hév lázaiban élő Apa konfliktusát nagy tapintattal ábrázolja Pavel, az élek olyannyira tompítottak, hogy azt mondanám, hagyományos értelemben vett konfliktusról nem is lehet beszélni, legfeljebb két életszemlélet különbségéről, melyek a békítő kiengesztelődés gesztusában találkoznak. A cseh prózában nem szokatlan jelenség ez; ha időben közeli példát kellene fölhoznom, Bohumil Hrabal (szintén) önéletrajzi történeteire utalnék, igaz, hogy Hrabalnál a szerepek felcserélődnek: a megrozsdásodott sablonokból az Anya lép ki, mert személyiségének tragikus hiányával lenne azonos, ha elfogadná élete fölött az alkatától idegen megszokások hatalmát. Hrabal fantasztikus humora abból táplálkozik, hogy a dolgok egyensúlyát Francin, az Apa igyekszik megteremteni, noha erre a világ (a kisváros, a sörgyár) nem tart igényt. Pavel novellája — de idevehető A legdrágább egész Közép-Európában című szövege is — erős fényben mutatja meg az Apa alkatát, és jó lehetőséget kínál az elbeszélőnek, hogy önmaga előtt is tisztázza a történések mélyén meghúzódó hol tragikus, hol melodramatikus, hol pedig egy bensőséges érzésektől áthatott életforma valódi összetevőit — és saját írói feladatkörét.

Mert ez az életforma — persze, korántsem függetlenül az egyén alkatától — a felszínen érződő könnyelműség mögött mást mutat; olyan önsúlya van, ami a gyermeki érzékelés határán kívül szorul. Burleszkbe illő elemek ugyanis csak a legkülső rétegen vannak: Popper élete nagy álma, hogy saját halastava legyen, pontyostul. Vásárol is egyet Kročehlavyban az önként ajánlkozó Jakubčík doktor úrtól, aki azonnal bemutatja, hogy micsoda pompás állomány van a tóban; a töltésnél bedobott zsemledarabra egy hatalmas sárga test jelent meg. Popper felnyögött: ”—Jóságos ég, ez legalább öt kilós! — Hat — felelte jelentőségteljesen a doktor. Ezzel megvolt az alku” Popper összeszed minden megtakarított fillért (ebből a pénzből szeretett volna egy olaszországi utat a felesége), és kifizeti az árat. Aztán ősszel hatalmas nekikészülődés történik az első lehalászáshoz: család, rokonok, halászok, Kroéehlavy apraja-nagyja a töltésen. ”A halászok egészen addig szűkítették a kört, míg a parafák minden oldalról össze nem értek. A hálóban nyilvánvalóan nem volt semmi. De mégis! A sár és a víz találkozásánál valami ficánkolt. Stehlík úr ügyesen megfogta a merítőhálóval és magasba emelte. Ponty! Méghozzá micsoda ponty! Apám megismete a pontyot, felnyögött, a gát pedig óriási röhejben tört ki. Mindenki nevetett akkor, csak anyám meg apám nem. A mamának különösen nehéz volt elviselnie ezt a szégyent: Dŕiňben sokáig élt, de Kročehlavy a szülővárosa volt. Magához szorított bennünket és ezt suttogta: — Szegény gyermekeim! Ha tudnátok,