Irodalmi Szemle, 1992
1992/8 - KESZI TÓTH MIHÁLY: A Bányász
KESZI TÓTH MIHÁLY feküdtünk az állásokban, döglesztő melegben. Néha napokig egy puskalövés se dördült. A piktor ilyenkor hanyatt feküdt, és a felhőket figyelte. Néha csodálatos felhők dagadtak Madrid fölött. Aztán a piktor el-elkiáltotta magát. Egyszer azt kiáltotta: elefánt! Máskor meg felordított: jegenyefák! És így tovább... — És aztán...? Mi történt a piktorral? — Azt hittük róla, hogy megbolondult. Orvoshoz vittük, és a piktor az orvosnak is azt magyarázta: oroszlánt látott a felhők szélén, meg szakállas öregembert és hosszú csövű tankot. A piktort az orvos elengedte, papírt adott neki, igazolást arról, hogy elmebeteg. Aztán egy bombázás után a piktort holtan találtuk. Akkor is hanyatt feküdt, a felhőket bámulta. Talán négy hónapig volt még nálunk az öreg, egészen őszig. Egy napon autó állt meg a barakk előtt, jól öltözött férfiak szálltak ki belőle. Az öreget keresték. Azt mondták, tévedés történt, sajnálatos, hogy egy hőst ilyen környezetben találnak: Egy borítékból papírlapot húztak elő, odaadták az öregnek. Azt mondták, pakolja össze a holmiját, szanatóriumba viszik. Amíg az öreg csomagolt, az egyik férfi nyájasan megjegyezte: — Most már lesz ideje, elvtárs, az emlékiratai megírására. — Emlékem? Az rengeteg van... — Hát akkor meséljen, kedves elvtársam. Örömmel hallgatjuk. — Az volt ám a furcsa világ... Madrid... A bikaviadalt a forradalom betiltotta. A kurvák pedig szakszervezetbe tömörültek. Szindikátusba... Egy szép napon azt mondták: sztrájkolunk... Elhallgatott. A jól öltözött férfiak közül az egyik biztatta: — Csak folytassa, kedves bátyám. Nagyon érdekes. Szuggesztív... Csak meséljen: — Aztán a kurvák sztrájkoltak. Senkinek se adtak. A kupimamák a hajukat tépték, de a rosszleányok hajthatatlanok maradtak. Nem akadt ám sztrájktörő! De nem ám! — És mi volt még Madridban? Az öreg hallgatásba merült. — Holnap, holnap majd még mesélek. A három jól öltözött férfi kacagott. Egyikük — nyilván a legmagasabb rangú — végül elégedetten megjegyezte látszik, hogy önt a megpróbáltatások se törték meg. Az esze — mint a borotva... És az a ragyogó humorérzéke! Mielőtt Józsi bácsi beszállt volna a kocsiba, mindannyiunkkal kezet rázott. Kedvesen, őszintén, meghatóan búcsúzott. Nekem még azt mondta: Te, koma, kedves fiú vagy. De ne csak a Bányászt figyeld. A felhőket is vedd néha szemügyre. Érdekes dolgokkal lepik meg néha az embert. Szemem az égre emeltem. De semmi mást nem láttam magam fölött, csak egyhangú, sűrű kásatengert. Alig-alig vettem észre, hogy mögötte azért ott erőlködik a sápadozó nap.
