Irodalmi Szemle, 1992
1992/8 - KESZI TÓTH MIHÁLY: A Bányász
A Bányász Az öreg spanyolos már réges-rég a szanatóriumban volt, csak néhanapján — összesen talán háromszor — kaptunk tőle képeslapot, és mi mégis mindennap őt emlegettük. Régebben munka után rendszerint mindenki csak önmagával foglalkozott. Volt, aki csak csendesen cigarettázott, esetleg a Bányásszal társalgott. Akadtak közöttünk olyanok is, akik a fizetési szalag tanulmányozására két-három délutánt is rááldoztak. Az öreg Józsi ottléte és főleg távozása — szenzáció volt. És ez a szenzáció — megoldotta a nyelveket. Mindenkinek réges-rég elfeledett történetek jutottak az eszébe. Kiderült, hogy egyeseknek humorérzékük is van. — Csak nem fáradtál el? — kérdezte egyszer Frantót az öreg Novák (akinek a Pilátus Macskája csúfnevet adtuk). Frantó — szokása szerint — megint valami cifrát mondott, mire az öreg Novák: — Én azt mondom, a zsákolás könnyű munka lenne. Csak a zsákok ne lennének olyan nehezek... — Nehéz zsák? Tudod is te, koma, mi a nehéz zsák. Ezt Kuka mondta. Mergszólalt Kuka, a csallóközi tahó, akit azért csúfoltunk Kukának, mert sokszor két hét is eltelt, és egy szót sem szólt. Nem szólt, csak egyfolytában szívélyesen mosolygott. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy mosolygás közben folyton a fejét emelgette, amiből a tapasztalatlanok arra következtettek, hogy Kuka éppen mondani akar valamit. O azonban soha semmit nem akart mondani, csak — egészen addig, amíg ki nem ismertük — feszültséget teremtett azzal, hogy mindenki várta: mit szól Kuka. Ezúttal azonban ő is megszólalt. — Atya — szólt Frantó —, csoda történt. Fogd a Bibliát, és írd be a hátsó lapra: Kuka megszólalt. A néma beszélni kezdett. Atya pedig beírta a Biblia utolsó lapjára: csoda történt. Mindannyian nevettünk a dolgon, de ez más nevetés volt, mint amikor régebben Kuka elesettségén vigyorogtunk. Kuka is megérezte ezt, mert mosolygott, diadalmasan emelgette a fejét, sőt végül több ízben meg is szólalt. Mi pedig még jobban meglepődtünk, mert a mondata megint szép kerek mondat volt. — Egy zsák lopott dinnyénél semmi sem nehezebb! Ahányan voltunk, mind Kuka köré sereglettünk. Igaz, öt-tízperces időközökben szólalt csak meg, de megszólalt. — Elkapott az elnök... — Hátamon a zsák dinnye... — Be a kukoricásba... — Az elnök utánam... — Én... hazáig...
