Irodalmi Szemle, 1992
1992/8 - KESZI TÓTH MIHÁLY: A Bányász
KESZI TÓTH MIHÁLY — Erre elnézését kérjük, egyikünk elsétál mellette, és véletlenül elveszíti majd a pénztárcáját... — Egészen véletlenül!... — ...mire ő lehajol érte. Mert a pénzt, azt igen szereti. — A másik pedig, aki mögötte megy, miközben a Rabszolgakereskedő lehajol a bugyellárisért, a simicipővel hátulról tökön rúgja. Mert az ilyen — állapítottuk meg egyhangúlag — semmi mást nem érdemel. Néha, amikor már bennünk volt néhány féldeci, össze is vesztünk. Nem tudtunk sehogy se megegyezni abban, ki hajtsa be rajta a tartozást. Az elégtétel megszerzését egyikünk sem akarta átengedni a másiknak. És most itt áll előttünk meztelenül, teljesen kiszolgáltatva. Annak idején, amikor a komáromi vonaton elmondtuk neki, mi járatban vagyunk, kereken megmondta: Jobb munkát, nagy keresetet, fiúk? Hááát, az bizony kenés nélkül nem megy. Ha jó keresethez és könnyű munkához akartok jutni, kenés nélkül nem megy! Ahogy a szavatokból kivettem, értelmes, érettségizett gyerekek vagytok, belátjátok, kell a kenés. Akár hiszitek, akár nem, én egy árva fillért se keresek rajtatok. Jól is néznénk ki, ha már a magyar akarná kiszipolyozni a magyart. Viszont ha jól el akarlak benneteket helyezni, kennem kell. Grúz konyakot kell vennem az üzem káderesének, mert csak azt szereti, a fene egye meg a torkát. Ugye, most már értitek? Az igazgató pedig a téliszalámit kedveli. Annak is egye meg a fene a torkát, de hát ő lesz a közvetlen főnökötök. Meg minden... Egyszóval: ötszás ká per kopoltyú. Akkor aztán ne féljetek, lesz nyakkendős, fehér galléros állás havi kétezer-nyolcszázért-háromezerért, meg a legényszálláson is lesz különszoba, és a portán sem kérdik meg tőletek, hány ostravai szüzet visztek fel a szobátokba. És nem lesz bánya meg dögnehéz munka. Szótlanul leszurkoltuk a kezébe az ötszáz koronákat. Már akkor gyanúsnak tartottuk a dolgot, amikor másnap az orvosi viziten egy műtrágyagyári ember furcsa módon az izmainkat nézegette. Meg az orvos is a testállásunkat, fizikai kondíciónkat vizsgálta. Azt sem tartottam rendjén valónak, hogy olyan alaposan megnézte, szinte tanulmányozta a fogsorunkat. — És ha véletlenül rosszak, odvasak? Talán újat csinálnak platinából? A republika költségére? — Ha rossz — felelt fapofával egy nyúlképű, aki nyilván már régebbről ismerte ezt a helyet —, akkor az expedícióba kerülsz. — Mi az az ... expedíció? — Zsákolás. — És ha mind a harminckettő ép? — Akkor is az expedícióba kerülsz. Mindenképpen zsákolni fogsz. Erre mérget vehetsz. A Rabszolgakereskedőt akkor már sehol sem láttuk. Azt hiszem, abban az órában már megint valahol a Duna mentén toborzott.
